Skip to Content

Advent az önkéntesség nevében

Egy kis visszatekintés

A 2010/2011-es tanévben Fadilné Eizen Erika tanárnő vezetésével két önkéntes csoport szerveződött a Bárdos diákságából. Az egyik csoport a tatabányai Tappancs Állatmenhelyen kezdte tevékenységét. Itt a diákok segítettek a menhelyet élhetőbbé tenni az állatok számára, illetve kezdetét vette egy mentorprogram is. Ennek keretén belül az állatbarát ifjúság pórázhoz, vezényszavakhoz, rendszeres törődéshez és egy kicsit gazdihoz is szoktatta az ebeket. A másik csoport szintén egy tatabányai intézményben, az Alkony Otthon és Gondozóházban mutatott fel nagyon értékes társadalmi munkát. Itt a diákok idős emberekkel találkoztak, beszélgettek és barátkoztak. Egyszerűen törődtek azokkal, akikkel mások nem. De önálló programok keretén belül is tevékenykedtek a bárdososok. Ilyen volt például a zenés adventi est az oroszlányi hajléktalanok nappali melegedőjében és a családok átmeneti otthonában.

Minden vég valaminek a kezdete is: az idei advent

Ugyan a támogatási összeg elfogyott az elmúlt tanév során, de a tanárnő szerint ez nem akadály. A tavalyi önkéntesekből kialakult egy erős csapat, akik továbbra is lelkesen végzik a munkájukat mind a kutyamenhelyen, mind az idősek otthonában. Ezen felül az idei tanév programjai között helyet kapott egy TÁMOP-os témahét is, amely természetesen az önkéntesség jegyében zajlott. A témahét lehetőséget adot arra, hogy mindenki egy kicsit belekóstolhasson az önkéntes munka világába, és eldönthesse, milyen terülten tud tenni azért, hogy ha csak egy hétre is – vagy épp egy órára –, de szeretettel és önzetlenséggel teljen meg ez a „gonosz világ”.





A témahét nemcsak lehetőség, hanem próba is volt azoknak, akik úgy érzik, hogy olyan munkahelyen szeretnének később elhelyezkedni, ahol találkozhatnak elesett emberekkel vagy éppen gondozásra szoruló állatokkal. Az önkéntesek a szokott helyszíneken adtak műsort, ajándékot osztottak, süteménnyel, étellel, meleg itallal kínálták az időseket, rászorulókat, azokat, akik karácsonykor sem ünnepelhetnek nyomasztó gondok, lelki, testi fájdalmak nélkül.

Madarász Anna



page | by Dr. Radut