Varietas delectat – a változatosság gyönyörködtet, delikátesz varietat – a különlegességek változatai. A legnagyobb római szónok, Cicero híres mondásának parafrázisával hívta a szervező 10. a osztály és annak osztályfőnöke, Nagy Tamás tanár úr az érdeklődőket a Trefort Ágoston Tudományos Diákkör idei utolsó programjára. Kilenc diákelőadó kilenc különböző előadását hallgathattuk meg június 10-én kora délután a 201-es tanteremben. Ezúttal az előadások nem alkottak tematikus egységet, mert a szervezőknek éppen az volt a célja, hogy a tanulók saját érdeklődési körükből dolgozzanak fel a tudományos ismeretterjesztés kritériumai alapján egy-egy témát.
Elsőként Pintér Bence Mátyás, a 13. c osztály végzős tanulója a rá jellemző kötetlen stílusban a Kádár-korszak egyik szociológiai különlegességéről: a lakótelepek lakáskultúrájáról beszélt. Felkészítő tanára a Bárdos-díjas Móser Tamás volt. Ezután Balabás Nelli – a 10. a osztály tanulója – szubjektív nyelvészeti előadása következett. Családjával négy éve költözött Miskolc környékéről Tatabányára. Munkájában a két földrajzi környezet eltérő nyelvi világát hasonlította össze. Kis kiegészítéssel ez a téma kiváló KUTDIÁK-os anyag lehet, reméljük, hogy Nelli megőrzi az érdeklődését.
Két kilencedikes diák is fellépett: Szolnoki Maja a 9. a-ból a nők középkori társadalmi megítéléséről szólt. Felkészítő tanára: a Bárdos-díjas Sipos Etelka tanárnő. A 9. d tanulója, Bohács Gábor Kálmán mindössze egy éve tanul a Bárdosban, de szinte az első perctől megfertőződött a Trefort szellemiségével. A sokoldalú Gábor, aki nem mellékesen a Gála zenekarnak is oszlopos trombitás tagja, ezúttal legrégibb szenvedélyét ismerteti a nagyérdeművel: valaha, néhány évtizeddel ezelőtt Szár környékén a faluhoz sokkal közelebb futottak Pest és Bécs felé a sínszálak. Gábor kiskora óta kutatja az átépítés folytán felhagyott vasútvonalszakasz minden méterét és történetét. Előadása és a történeti képanyag hűen tükrözte műszaki és helytörténeti érdeklődését.
Az idei tanévben két tanulónk történelem tárgyból az OKTV országos döntőjének közelébe került. Pintér Bencének sikerült ez a bravúr, Juhász Zoltán András a 12. a-ból mindössze egyetlen ponttal maradt le az országos döntőről. Bence a tatabányai kultúrházak, Zoli a Népház kuturális közösségszervezését dolgozta fel. Az utóbbi előadás Balázs Géza nyelvész egyik kedvelt módszere alapján, a közönség aktív bevonásával valósult meg, és ez különösen sikeresnek bizonyult.
Ezután a jelen diákgeneráció két legrégibb (11. a-s) trefortosa következett: Szelőczei Dávid egy örökzöld magyar történeti témával foglalkozott: mi lesz a nagy hazafiak sorsa akkor, ha valamilyen történelmi kényszer hatására emigrációba kényszerülnek? Kossuth és Rákóczi sorsa mindenki számára ismert, de ezúttal két kiemelkedő negyvennyolcas hadvezér, Kmety György és Guyon Richard utóéletét ismerhettük meg. A rendkívül szuggesztív Radnóti Ádám egy emigráns filozófus–forradalmár pályaképét tárta elénk, Krassó Miklósét. Ádám mély értelme és bölcs szellemi nagysága még ezt az elvont témát is közelivé tette a kitartó hallgatóság számára.
Végül a 10. a osztályos Lutring Erika tartotta meg előadását a svábok hetven évvel ezelőtti deportálásáról. Erika ezzel a kutatási témával – német nyelven! – 2. helyezést ért el a kisbéri Táncsics-gimnázium megyei idegen nyelvi versenyén.
Ezúttal a szimpla kronológián és a rendkívül meggyőző primer forrásközléseken kívül arra is vállalkozott, hogy a kitelepítések politikai hátterét megvilágítsa. Megismerhettük a győztes hatalmak germanofóbiáját, a „kollektív bűnösség” Benestől Sztálinra örökítését, és hogy a győztesek vae victis!-ideológiájához hogyan kapcsolódott a vesztes Magyarország nagykoalíciós politikai vezetése részéről a saját erkölcsi felelősség áthárítási kísérlete. Kétszázezer dolgos német szörnyű szenvedéséről és elhurcolásáról a törékeny leány jegyzetek és papírlapok nélkül, fejből előadva olyan szakmai biztonsággal nyilatkozott, hogy ennek paradoxona könnyet csalhatott a nemcsak sváb felmenőkkel rendelkező hallgatóság szembogaraiba is.
A közönség nevében ezúton mondunk köszönetet a diákelőadóknak, akik kutatásaik közreadásával még e fárasztó tanév végén is képesek voltak a magas minőségű többletmunkára.
A Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszerében (KIFIR) egyeztetett felvételi jegyzék alapján felvett tanulók névsorát tekinthetik meg a bal oldali gimnáziumi típusokra kattintva.
Gratulálunk a felvett tanulóknak, és szeretettel várjuk őket a következő tanévben!
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 37. § (2)-(3) bekezdése alapján az elutasító határozat ellen a tudomásul vételtől számított tizenöt napon belül másodfokú döntés kezdeményezhető a tatabányai Bárdos László Gimnázium fenntartójához – Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tatabányai Tankerülete, Vereckei Judit igazgatóhoz (2800 Tatabánya, Fő tér 4.) – benyújtott kérelem formájában.
„Mert mindenki tud valamit, amit ő tud legjobban a világon”
Március 22-én, a húsvéti szünet előtti kedden a 10. a osztály ismét megszervezte a Bárdos kulturális-művészeti seregszemléjét, a Ki mit tud?-ot. A sűrű tavaszi iskolai program ellenére a tavalyihoz hasonlóan idén is sok tehetség vállalta a megmérettetést.
A Bárdos saját kezdeményezésű Ki mit tud? vetélkedője újra bebizonyította, hogy iskolánk méltó a tudásközpont névre. Megfelelő helyszínként szolgált iskolánk volt diákjáról, cselgáncs olimpikonról elnevezett, nemrég felújított Csernoviczki Éva tornacsarnok, amelyet a paravánok és a kiállító pályamunkák díszleteivel a szervező osztály rendezett be az ünnepi alkalomra.
Idén is rengeteg tehetséges előadóval találkozhattunk. A közönség is rendelkezett egy szavazattal, amellyel eldönthette a számára legszimpatikusabb, legtehetségesebb versenyzőt. A program az ötödikesek körében örvendett a legnagyobb népszerűségnek, mivel hat fellépővel is találkozhattunk tőlük, így a megmérettetés krémjét ők adhatták.
A jó hangulatért részben a műsorvezetők – Bábics Virág és Tanácsi Roland a 10. a-ból – és a zsűri is felelős volt. A versenyzők a zsűritagoktól néha szakmai, néha humoros értékelést kaptak, melyeknek a célja csakis az ösztönzés volt. A zsűri minőségét bizonyította, hogy az elnöke nem volt más, mint Körtvélyfáy Attila, a Bárdos népszerű matek- és fizikaszakos tanára, a 13. c osztályfőnöke. A – szervezés tökéletessége révén – mindössze másfél órás vetélkedőn összesen 19 tanuló, illetve produkció mutatta meg a közönségnek mit is tud valójában.
A résztvevők két kategóriában indulhattak. Mindkét kategóriában ígéretes tehetségeket fedezhettünk fel. A műsort Halmi Csongor kezdte meg. Gyönyörű zongorajátékával kápráztatta el a közönséget. A második fellépőnk a szervező 10. a osztály néhány tagja volt, akik vicces bakugrásokkal szórakoztatták a közönséget.
Ezután Dénes Csanád Vilmos következett, aki fiatal kora ellenére, a Titanic című filmből ismert, érzelmekkel teli, nagy ívű dalt, a My heart will go on-t énekelte el Celine Diontól. Ezzel sikerült is megszereznie a nagy dicsőséggel járó harmadik helyezést.
Kitörő sikert aratott Pataki Péter, aki iskolánk Kurt Cobainjeként (és itt elsősorban a művészi képességére gondolok) egy szál gitárral, kellemes hangjával nyerte el a közönség és zsűri szimpátiáját. Ez annyira jól sikerült, hogy ötödik osztályos létére az első díjjal jutalmazták. Osztálytársa, Orbán Boglárka olyan szépen fuvolázott, hogy még a nap is kisütött tőle. Vincze Benedek a 10. b-ből és a Gála zenekarból vállalt szóló fellépést,. Őt akár „Dankó Bencének” is nevezhetnénk, hiszen nagyon elhúzta a nótánkat.
Szintén az ötödikből jött Agócs Attila, de ő nem énekelt és nem muzsikált, hanem bűvészkedett. Iskolánk Rodolfója többféle bűvésztrükkel kápráztatta el és csapta be a közönséget.
Tizenegyedik fellépőnk egy nagyon bájos ötödikes csapat volt, ami a Pete and the Girls névre hallgatott. A formáció frontembere ismét Pataki Péter 5. osztályos tanuló volt, aki maga mellé gyűjtött aranyos kislányokat, és egy kedves kis produkcióban előadták nekünk Ellie Goulding hatalmas slágerét, a Love me like you do-t. A mindössze kilencedikes Nieszner Kata hibátlan, virtuóz harmonikajátékot mutatott be. Ezután táncos produkció következett: Keresztes Reni és Gál Réka 10. a osztályos tanulók, érzelmes zenei háttérre osztályfőnökük, Nagy Tamás tanár úr vendégszereplésével adtak elő egy táncos etűdöt.
A zenei alapot Tóth Márton és Karácsonyi Vince hagyták el, akik kedves gyermekversekkel és -történetekkel szórakoztatták a közönséget. Galgán Ádám klasszikus gitárjátékát is megcsodálhattuk.
Ezután a szervező tanár névorokona, a 6. a-s Nagy Tamás lépett a színpadra. Egészen hihetetlen énekhangjával és csibészes mosolyával óriási sikert aratott a közönség körében. Emeli Sandé dalával, a Read all about it-tel nemcsak a zsűri második díját söpörte be, hanem – teljesen megérdemelten – a közönségdíjat is! A két 10. bés Martin, Beck és Sándli ezúttal nem tudták megismételni tavalyi kitörő sikerüket. Ismét hatodikosok következtek: három táncos lábú leány (Dávid Zsófia, Somlyai Alexandra és Szabó Kata) adott elő egy pörgős hip-hop produkciót, nagyon ügyesek voltak.
A közös programokkal teli délutánt a népes GÁLa zenekar sok hangszeres darabja, a Pogány ritmusok zárta. Aki eljött, örülhet neki, aki pedig kihagyta ezt a délutánt, az bánkódhat, hiszen egy nagyon színvonalas műsor szereplői lehettünk.
Ne feledkezzünk meg a képzőművészeti szekcióról sem: az eredményhirdetésen kiderült, hogy az első díjat – teljesen megérdemelten Hegyi Levente, a 11. b röplabdás-fényképész zsenije érdemelte ki, a szintén lenyűgöző alkotásokat kiállító Csajbók Dorina (10. b) és Szolnoki Maja (9. a) előtt.
Hatalmas érzés egy ilyen remek közösség tagjának lenni, és a Bárdos újabb remek eseményén részt venni. Jó érzés tapasztalni, hogy igenis van olyan program, ami megmozgatja a diákokat, akik lelkesen és boldogan vesznek részt rajta. A szervező osztály és annak vezetője mellett kijár a köszönet a technikai alapot biztosító Gál János oktatástechnikusnak és Balogh Márk csapatának. Ebben az évben a szerzők bárdosos „pályafutása” remélhetőleg véget ér, de jövőre biztosan visszatérünk egy-két programra az alma materbe: a Ki mit tud? természetesen köztük lesz.
Eigner Rebeka–Váradi Martin (szerkesztette Nagy Tamás, fotók Hegyi Levente)
(A szervezők is köszönetet mondanak a díjakat felajánló Vértes Agorájának, a Jászai Mari Színház–Népháznak, valamint a díjakat kedvezményes áron biztosító Gyémánt Fürdőnek, továbbá az anyagi hátteret nyújtó Géniusz Alapítványnak és a diákönkormányzatnak.)
Mikor megkezdtünk „kis” utazásunkat Lengyelország felé, nem is sejtettük, mennyire gyönyörű, izgalmas, megrázó és fárasztó lesz egyaránt. Bizonyára mindenki fantáziált róla, hogy milyen lesz Krakkó utcáin sétálgatni vagy az auschwitzi borzalmakról hallani és a tettek helyszínén járni, de az átélt élmények meg sem közelítik a képzeletünkben alkotott képeket.
A mi kis csapatunk március 10-én éjfélkor indult az Interspar parkolójából Magi Mária, Kolbert Erika és Gyarmathy Ildikó tanárnők kíséretében, valamint az állandó idegenvezetőnk, Fülöp Gabriella és a két nagyszerű buszsofőr társaságában. Bár a késői indulás ellenére mindenki nagy izgalmak közepette foglalta el helyét buszon, nem sokkal az indulás után társaságunk nagy részét elnyomta az álom és pihenés vette kezdetét. Közel 9 óra utazás után megérkeztünk Krakkó városába, ahol az idegenvezetőnk kíséretében megtekinthettük a főbb nevezetességeket sok érdekes történet mellett.
Már a Visztula partján sétálva megpillanthattuk a Wawel királyi palota falait és tornyainak csúcsát, de még mielőtt közelebbről is szemügyre vehettük volna, megnéztük a sárkányát ábrázoló szobrot, ami nagy meglepetésünkre még tüzet is okádott. Ezt követően elindultunk Krakkó főtere felé, útközben láthattuk a Szent Péter és Pál templomot, a Mária Magdolna teret és a Szent András templomot is. A főtérre érve vethettünk egy pillantást a városháza tornyára, valamint a posztócsarnokra is. Utunkat tovább folytatva átsétáltunk a Flórián kapu alatt és megcsodálhattuk a Barbakánt, ami fontos védelmi feladatott látott el a középkorban.
Ezután alkalmunk nyílt arra, hogy magunk is felfedezhessük a várost és visszatérhessünk azokra a helyekre, amelyek felkeltették érdeklődésünket. Többen visszasétáltunk a Wawelhez, hogy bentről is megcsodálhassuk, majd a főtéren töltöttük el szabadidőnket. Később elfoglaltunk a szállásunkat és az onnan 10 percre lévő kis étteremben megvacsoráztunk. Ezután este 10-kor mindenki nyugovóra tért, hisz tudtuk, hogy a következő nap nehezebbnek ígérkezik mind programok, mind a kora reggeli kelés miatt is.
Másnap hajnalban fáradt tekintetek kíséretében indultunk reggelizni, majd mire mindenki felfrissült egy kicsit, elindultunk a legnagyobb lelki erőt igénylő programunk és egyben utazásunk fő célja, Auschwitz felé. Az odavezető úton a busz egy része még el-elbóbiskolt, a másik fele izgatottan és vidáman beszélgetett, de tudtuk, hogy már nem sokáig lehetünk ilyen önfeledtek és vidámak. Megérkeztünk Auschwitzba, ahol kis várakozás után megérkeztek az idegenvezetőink, ugyanis csapatunk kétfelé vált, megtörténtek a szükséges ellenőrzések, megkaptuk fülhallgatóinkat és megkezdődött, amire már mindannyian vártunk. Az idegenvezetés angolul folyt, a csapat egyik felének, a tizenkettedik ásoknak nem volt szüksége fordításra, a mi csapatunknak Gabi fordított, hogy biztosan mindent megértsünk.
Mikor átléptünk a mindenki által ismert „Arbeit macht frei” (A munka felszabadít) feliratú kaput, megpecsételte csoportunk hangulatát. Megdöbbentő és szörnyű érzés volt a kegyetlenségek helyszínén állni és végighallgatni, szembesülni az ott történt borzalmakkal. Ezután több barakkot is megnéztünk. Az elsőben egy térkép volt, amelyen azok a városok voltak megjelölve, ahonnan embereket szállítottak a táborba, majd egy nagy átlátszó urnát láthattunk, amelyben a tábor elfoglalása után összeszedett emberi hamu volt. Később képeket láttunk, amelyek azt ábrázolták, ahogy az emberek a peronon álltak mit sem sejtve a rájuk váró borzalmakról. Ezt követte, aminek következtében az egész valósággá vált számunkra: a halmokban álló hajkupac, cipőhegyek, bőröndök, gyerekholmi és más egyéb használati tárgyak. Láthattuk az embertelen életkörülményeket, amelyek között mindennapjaikat töltötték. Végül a gázkamrákba vezettek minket, ami mellett közvetlenül ott volt a krematórium. Iszonyatos érzés volt ott végigsétálni, ahol százezrek vesztették életüket.
Még jóformán fel sem eszméltünk az auschwitzi borzalmakból, már meg is érkeztünk a birkenaui lágerbe. Itt az időjárás nem kedvezett nekünk, de a szakadó eső sem akadályozott meg bennünket abban, hogy az áldozatul esett zsidók emlékművénél – ahol egy koszorút is elhelyeztünk – Kovács Bianka (12.a) szavaival és 1 perc néma csenddel tisztelegjünk az életüket vesztettekért.
Napunk utolsó célállomása wieliczkai sóbánya volt. A mára 9 szintes múzeummá berendezett sóbánya egyike a legrégebben üzemelő bányáknak Lengyelországban, már a 13. században megkezdte működését. A legenda szerint Kingának, IV. Béla magyar király lányának köszönhető, hogy sót találtak itt. 64 métert lépcsőztünk kitartóan lefele mire célba értünk. A sóbánya olyan, mint egy hatalmas labirintus, minden részének külön története van és mindent próbáltak szobrokkal reprodukálni. Az egyik teremben például bemutatják, hogy hogyan vitték le a hatalmas mélységbe a lovakat, vagy éppen azt, hogy milyen módszerrel akadályozták meg, hogy robbanás következzen be és tűz üssön ki a bányában. Ez utóbbit látvány- és hangeffektekkel tették életszerűbbé. A bányán belül több helyen nyílt alkalmunk szuvenírt vásárolni és kávét fogyasztani. Találhattunk még egy termet, ahol lehetőségünk volt megtekinteni egy 5D-s rövidfilmet és egy játszótermet a gyermekek számára kialakítva. Utunk végén egy lifttel érkeztünk a felszínre, így nem kellett több száz lépcsőfokkal megküzdenünk. Visszaértünk a hostelbe, majd a vacsoránk és egy kis szabadprogram után mindenki nyugovóra tért, hogy kipihenje az aznapi fáradalmakat.
Indulásunk előtt egy kiadós reggelivel kezdtük a napot, majd szomorkás pakolás után elhagytuk szállásunkat, és Tatabánya felé vettük az irányt. Hazafele sem telt unalmasan az utunk, ugyanis elsőként Szlovákiában Árva váránál tartottunk egy megállót, ahol megcsodálhattuk a barokk kápolna oltárát, a lovagtermet, a képgalériát, fegyvertárat, a korabeli szobák bútorait és értékes régészeti és néprajzi leleteket. A kastélyba való feljutás igen nagy energiát vett igénybe, de a fáradalmakért mindnyájunkat kárpótolt az elénk táruló csodás kilátás. Pár órás buszút után következő kitérőnket Besztercebányán tettük. Itt egy rövid városnézés alkalmával megtekintettük az újabban ferde toronynak is nevezett óratornyot, ami korábban őrfunkciót is betöltött. Többet között megnéztük még a Mária templomot, mely eredetileg román stílusban épült, de később többször is átépítették, majd a szovjet katonák emlékművét, két oldalán elhelyezett fekete márványtáblákkal. Ezután egy hosszabb szabadprogram alkalmával mindenkinek lehetősége nyílt sétálni egyet vagy esetleg betérni egy kávézóba. Utunk végéhez közeledve csoportunk tagjai álmos szemekkel, de rengeteg élménnyel gazdagodva foglalták el ismét helyüket a buszon. A sofőrök egy filmet indítottak nekünk, ezzel is élvezetesebbé téve az utazást. Volt, aki kitartó figyelemmel kísérte végig a film minden egyes részletét és volt, aki mély álomba szenderülve töltötte a hazautat.
Néhány megszívlelendő gondolat a felvételi rangsorok tanulmányozásához:
A közzétett négy felvételi jegyzék csak ideiglenes, mert:
a nyolcadik osztályos tanulóknak március 16-án és 17-én lehetőségük van, hogy az általános iskolában elzárt Adatlapon az iskolai rangsorokat módosítsák;
a felvételi jegyzéken minden jelentkezési lapot benyújtó felvételiző beazonosíthatóan szerepel, azok is, akik első helyen nem a Bárdos László Gimnáziumot jelölték adatlapjukon;
a végleges felvételi rangsor a jelenleg látható ideiglenestől lényegesen is eltérhet, ezért nem lehet biztosan állítani, hogy a lista valamely helyén szereplő tanuló nem nyer felvételt.
A névjegyzéken, a felvételi rangsorba állított tanulók jeligével vagy oktatási azonosítójukkal szerepelnek. (Oktatási azonosítót csak abban az esetben írtunk, ha a tanuló nem adta meg jeligéjét a jelentkezési lapján.)
A négy és öt évfolyamos képzésre jelentkezőknél a rangsort elsődlegesen az írásbeli vizsgán elért, és a hozott pontszám összege határozza meg. Azonos pontszám esetén a matematika írásbeli eredménye dönt, ha ez is azonos, akkor a magyar írásbeli eredménye.
A nyolc évfolyamos képzésre jelentkezők rangsorát az írásbeli és szóbeli pontszámok összege határozza meg. Azonos pontszám esetén a matematika írásbeli eredménye dönt.
A Felvételi Központ (Győr) által megküldött végleges felvételi lista a felvételin elért eredmények és az adatlapon szereplő iskolai rangsorok összevetésével készül el. Ennek a listának az alapján történik a tanulók (a szülők) értesítése a felvételről vagy az elutasításról április 26-áig.
Az elutasított tanulók ezután a már korábban ismertetett esetekben és módon élhetnek jogorvoslattal (felülbírálati vagy törvényességi kérelemmel) a döntés ellen a tatabányai tankerület igazgatójánál az értesítés átvételétől számított 15 napon belül.
„Minél többen szeretnének valami hasznosat, értékeset elérni gimis éveik alatt,
annál többet profitálhat az iskola.”
Némi szervezési nehézség után végre sikerült leülnöm a méltán elismert GÁLa zenekar két agytrösztjével: Juhász Zoltánnal a 12. a osztályból és Maklári Zoltánnal a 10. a osztályból, hogy kicsit kifaggassam őket a közös zenélés múltjáról és az előttük álló jövőről. Hiába ugyanaz a keresztnév és a hangszer, a két Zoli teljesen más személyiség, viszont egy valami közös bennük: a zene iránti szeretetük.
Mit jelent számotokra a zene?
MAKLÁRI Z.: – A zene leginkább egy kikapcsolódási forma. Ez is egy hobbi tulajdonképpen, mint másnak a sport. Leülök és zenélek, ha éppen olyan kedvem van.
JUHÁSZ Z.: – A zene egy másik szféra. Van benne egy nagyon különleges hangzás, melyet néha a hangszerek hangjával, különleges megszólaltatási módjaival és saját készítésű hangszereinkkel érhetünk el. Nem más ez, mint a természetre való odafigyelés. Lehetőség az előadók és a közönség számára a hétköznapok más szemszögből való értelmezésére.
Akkor talán ez kicsit több, mint egy hobbi. A zenekar mikor és milyen kezdeményezésre jött létre?
JUHÁSZ Z.: – Igen, a zene mindenhol követ minket. Először Makacsek Józsival játszottam, aki fölöttem járt egy évvel a Bárdosban és a zenesuliban. Vele mindig duóztunk. Kiss András tanár úr mentorált, illetve felkészített minket. Hozzá járunk klarinétozni. Először Dobrova Zita tanárnő és Nagy Tamás tanár úr felkérésére játszottunk az évnyitókon, évzárókon, a teaházakban, a Ki mit tud?-on és a diákbiológus napokon. A tavalyi Ki mit tud?-on történt: kettesben léptünk fel, csakhogy nagyon hosszú volt a kottánk, és nem tudtuk feltenni a kottaállványra. Megkértük a másik két fellépőt, hogy segítsenek ebben, és ők a kottatartást annyira jól csinálták, hogy ez azóta is egy „show-eleme” a zenekarnak. Tavaly május környékén lehetőséget kaptunk arra, hogy fellépjünk az óvárosi napokon. Ezért lett a zenekarunk neve GÁLa, és ekkor csatlakozott hozzánk még két fiú. Aztán egyre többen kedvet kaptak a zenéléshez.
Zoli, te mikor léptél be a fúvós bandába?
MAKLÁRI Z.: – Ezen az óvárosi fellépésen. Az tulajdonképpen a zenekar debütálása volt.
Jelenleg hány tagja van a zenekarnak? Ez változó?
JUHÁSZ Z.: – Inkább úgy mondom: egyre növekvő. Legutóbb már tizenketten voltunk.
MAKLÁRI Z.: – Van azért egy állandó mag, és ahhoz tartoznak még barátok, akik jönnek, és segítenek nekünk.
A GÁLa zenekar jelenlegi tagjai: Asztalos Dániel (ütősök), Bohács Gábor Kálmán (trombita), Juhász Zoltán András (klarinét), Makacsek Gábor József (klarinét), Maklári Zoltán (klarinét), Németh Máté (guiro, design), Oláh Dániel (gitár), Tanácsi Roland (percussion), Tóth Péter Ádám (klarinét), Villám Richárd Áron (effekt), Vincze Benedek (dob, hegedű), Virág Vajk (tamburin), Wiszt Péter (percussion), Garami Bence (Árpád Gimnázium, ének).
Kicsit szokatlan a zenekar neve és írásmódja. Ezt hogyan találtátok ki?
JUHÁSZ Z.: – Minket minden Tatabányához köt. Városunk felvirágoztatásához nagyban hozzájárult a nagyhírű bányaigazgató, Gál István, akiről a később alakult lakótelep is a nevét kapta. Az iskolánk is a Gál István-lakótelepen van, ezért lettünk GÁLa zenekar.
A közös zenélés, alkotás összehozza az embereket?
JUHÁSZ Z.: – És a kitűzött célok együttes elérésére való törekvés.
Mi a több: a szórakozás vagy a munka?
MAKLÁRI Z.: – Munka nélkül nincs szórakozás, mert ha nem teszünk azért, hogy tényleg valami minőségit tudjunk nyújtani az embereknek, akkor az se nekik, se nekünk nem szórakozás. A munka az elsődleges. A munkából jön az, hogy élvezzük azt, amit csinálunk. Tulajdonképpen éjjel-nappal próbálunk.
JUHÁSZ Z.: – Az a mottónk, hogy a zene mindenkié. Akik félnek a kottaolvasástól, félnek attól, hogy nem tudnának kibontakozni a zenében, ők is jöjjenek, és ők is játsszanak, bátran szólaltassák meg a ritmushangszereket, és kapcsolódjanak be a zenélésbe. Erre mindenki képes.
Milyen nagyobb, sikeresebb fellépésetek volt már?
JUHÁSZ Z.: – A legsikeresebb fellépés az Erkel-zenesuliban volt, az ottani Ki mit tud?-on, tavaly november 21-én, ahol arany minősítést kaptunk.
Oroszlányban, a Családok Átmeneti Otthonában a karácsonyi fellépésetek köré nagyon kedves kis történetet szőttetek. Ez mennyire jellemző rátok? Kinek a fejéből pattant ki?
Maklári Z.: – Ez igazából Juhász Zolinak a specialitása. Ő viszi bele a zenébe az érzelmeket. Mi csak arra vigyázunk, hogy az öröm és meghatódottság könnyeit meghagyjuk a közönségnek.
Juhász Z.: – A történetek a zenéből és a zenével születnek maguktól
GÁLa-fellépések a közelmúltban: november 21.: Őszi Kortársművészeti Napok, Ki mit tud?; november 29.: Kanyon, Héreg, Gerecse; december 4.: Egészségügyi Dolgozók Szakmai Napja (Tatabánya, Városháza); december 5.: Királykút, a héregi túraszakkör évbúcsúztatója; december 18.: Bárdos, adventi est; december 21.: Oroszlány, Családok Átmeneti Otthona, szociális karácsony; január 22.: Héreg, a magyar kultúra napja; február 7.: Bécs, Auferstehungs Kapelle.
Ha jól tudom, szeretitek a verseket valamilyen módon összekötni a zenével, hangokkal. Mesélnétek nekem erről?
JUHÁSZ Z.: – Szerintünk a szó és a zene szétválaszthatatlan egység. Előadtunk egy hangversenyt, amelynek az volt a különlegessége, hogy csak egy versből állt, viszont az ütemére, belevittünk mindenféle természeti hangokat, hangzásokat. Így próbáltuk meg összekötni ezt a két világot. Ilyenkor Maklári Zoli mindig nagy segítségünkre van, ő szokott különböző irodalmi szövegeket, verseket elmondani, és ezzel is színesíti a műsorunkat.
Mikor lesz a következő fellépés?
Juhász Z.: – A következő műsorunk március 22-én, a bárdosos Ki mit tud?-on lesz. A felkészüléshez a természetben jártunk, az üzenetet innen kaptuk a „szélbotlasztó hegyfalaktól vízporlasztó bércfalaktól”. (Weöres Sándor)
Hogyan látjátok a jövőt, mit vártok tőle?
MAKLÁRI Z.: – Elképzeléseim vannak csak, hogy mit szeretnék. Nyilván folytatni ezt, és minél magasabb színvonalra jutni, minél több felkérést is kapni. Szeretnénk, hogy több emberhez eljusson az, amit csinálunk.
JUHÁSZ Z.: – A GÁLa egy olyan zenekar, mely a tagok lelkesedésével működhet, és célunk, hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk, akik szeretik a zenét. Meggyőződésem, hogy ami jó egy zenekarnak, az egy iskolának is jó lehet: minél többen szeretnének valami hasznosat, értékeset elérni gimis éveik alatt, annál többet profitálhat az iskola. Így igaz ez a Bárdosra is.
Gál Réka Klaudia
Fényképezte és szerkesztette Nagy Tamás
Hol volt, hol nem volt – ilyen meseszerű a helyzete a Bárdosban a farsangi bálnak. Sokan megpróbálkoztak vele, de az elmúlt években a legtöbben szomorú csődöt vallottak. A „nagyok” már nem igénylik – máshol szórakoznak –, évfolyamonként egy osztályra fogyatkozva a „kicsik” pedig kevesen vannak. Ám idén a diákönkormányzat és a 10. a osztály összefogott: mentsük meg, ami menthető! És döbbenetes siker lett belőle!
Február 5-én délután négy órára tűztük ki a farsangi bál kezdetét. Már az órák végeztével megkezdődött a sürgés-forgás a 10. a osztályban. Diákvezérünk, Lutring Erika kiadta a vezényszót – „azt szeretném, ha mindenki itt lenne és segítene!” –, és a betegek és módszeres lógósok kivételével mindenki a rajtkockánál állt. Készültek a szenyák, érkeztek a sütik (a legtöbbet magunk sütöttük!), megkezdtük a díszítést az aulában és az ebédlő berendezését. Kicsit megkésve, de a kezdésre minden elkészült, és a kezdeti izgalmakon és feszültségen átlépve kezdetét vehette a gondos forgatókönyv alapján megszervezett bulizás.
A konyhában fontoskodva nem is láttam, hogy hányan gyülekeznek a kisgimnazisták közül, ezért meglepett, hogy a felvonulás kezdetekor tisztességgel megtelt az aula. Kár a távol maradókért, a nagyokért, a hiányzó tanárokért és szülőkért, mert akik nem jöttek el, nem láthatták, hogy micsoda négyórás, fergeteges buli kerekedett ebből a péntek délutánból! A hangulatért Horváth Roland (Dídzsé Mici, alias Mikojan elvtárs), Valics Máté, a korábbi farsangi bajnok és Bábics Virág műsorvezetőnk volt a felelős.
Mindhalálig Csokoládé – új kultuszmozgás született, egyszerűen nem lehetett ráunni!
Egy közös tánccal szerettük volna megadni ennek az estének a pikantériáját. Virág választása végül a Soul Control kéttagú repformáció 1999-es Chocolate című dalára esett, amelyet az Erdéllyel szomszédos Bákó város szalézi katolikus iskolájának – gondolom, csángómagyar – diákjai adnak elő, és egy egyszerű kattintással az egyik Youtube-oldalon (Chocolate choco choco) megtekinthető. A táncot a délelőtti tornaórán Virág megtanította nekünk, és délután már együtt roptuk az alsóbb évfolyamokkal. Többszöri ismétléssel a buli végére már mindenki önfeledten kavarta a képzeletbeli csokoládét.
Még a büfé személyzete sem bírt a Csokoládé ritmusától független maradni
A büfében és a teaházban az áramhiány ellenére is lelkesen folyt a munka őrületes kiszolgálással, de annál nagyobb lelkesedéssel. Kínálatunk rendkívül bőséges volt, legfeljebb az árakat redukáltuk folyamatosan, mert szerettük volna, ha nem marad a nyakunkon semmi.
Zsóka néni hetedikesei közül is a fél osztály beöltözött
Négyfős zsűri értékelte a jelmezes felvonulást. A kicsik szinte mindannyian beöltöztek, jelmezük rendkívül fantáziadús volt. Még osztályunkból is sokan maskarát húztak (így e sorok szerzője is egy Arsenal-futballsztár garnitúráját vette magára, de volt íjászunk, csodás női szamurájunk, cicánk és fordított emberünk, aki rémségesen szórakoztatta a félni vágyó ötödikeseket), sőt a jelen lévő osztályok ofőinek jelmeze is kitörő sikert aratott.
Virág bejelnti a végső győztest, Erika kezében a méltó nyeremény
Eredményhirdetés után egyre inkább emelkedett a hangulat. Volt itt táncpárbaj, „megy a gőzös”, limbóláz, konfettiszórás, szörp-pong, régi, illetve mai slágerek és sok-sok tánc.
Elöl Bábics Virág, ki a gőzöst igazítja
Virág úgy ért a hangulat fokozásához, hogy még Stohl András és Ördög Nóra is tudna mit tanulni tőle… Kifogástalan hangtudásunkkal még a karaokeval is megpróbálkoztunk.
Ezúton köszönjük meg azoknak bárdososnak az aktív részvételt, akik – az elmúlt évekhez képest példátlanul nagy számban – eljöttek a 10. a osztály által szervezett farsangi bálra. Elmondhatjuk, hogy nekünk közösen sikerült visszaadni a farsangi bál méltóságát és jelentőségét. Jövőre ugyanekkor, ugyanitt!
Gál Réka Klaudia
Fényképezte és szerkesztette Nagy Tamás
– Emléktöredékek a Bárdos diákszínpadi előadásáról –
„A színház mindig a társadalom tükre, fontos véleményt alkotnunk. Nem az a feladatunk, hogy nyíltan politizáljunk, hanem az, hogy a színház eszközeivel mutassuk meg, mit gondolunk a jelenről.” (Orlai Tibor)
Január huszonhetedike, szerda: Milyen is volt az a nap? Hideg, kissé napsütötte, de többnyire borongós. Egy végtelenségig átlagos januári nap, igaz? Előtte is ilyen volt, eztán is ilyen lesz, de valami mégis megváltozott. Valami megváltozott, én már tudom.
„A Szovjet hatalma és egysége éljen...”
Délután fél három óra: a Vértes Agorája, a Bárdos 10. a osztálya. Mosolygós arcok, nevetés, pakolás, enyhe rendbontás, néhány izgatott szitkozódás töltelékszóként. Na, de mi készül itt? Igen! Ma adjuk elő immár harmadjára a szeretett osztályfőnökünk által megírt posztmodern drámánkat, a Szovjet szemmel című opuszt. Örülünk mi ennek? Meghiszem azt! Örülünk, izgulunk és félünk.
Lassan megtelik a nézőtér
Mi ez nekünk? Lehetőség. Mire? A bizonyításra. Az első, tornatermi előadásunkhoz képest a mostani azért teljesen más. Valami nagy, valami komoly lehetőség. Lassan mindenki megérkezik, és mindenki pakol. Két öltöző áll a rendelkezésünkre. Kezdhetjük berendezni a színpadot. Asztalok ide, székek oda, jelmezek a függöny mögé, piros telefon, fekete telefon, vodkás üveg és matrjóska babák. Mindenki hozott valamit otthonról, mindenki részesévé vált a darabnak. A táncos lányok öltözőjébe belépve kedves látvány fogad: cseverészés, precíz hajvasalás, Nelli készíti a profi sminkeket, felkerülnek a fekete szoknyák, és lassan mindenki elkészül.
„Urai vagyunk a helyzetnek…” (Szendery Csongor)
A fontosabb szereplők készülődése azonban még ennél is különlegesebb feladat. Kell egy kétszer rövidülő és utána ismételten hosszúvá váló szoknya Sárának, készül a nagy, göndör haj nekem, és sok-sok ősz tincs reprodukálására is szükség van némi hintőpor segítségével az éltes korú politikusoknak. Aztán a hintőport a kezdés előtt persze két perccel még mindig söprögetni kell drága fiaink válláról… „Vigyázz a nyakkendőre! Hozz vizes zsepit! Ne nyúlj a szemöldöködhöz! Na, ez már így marad...” – hangzik el többször a hintőporozás közben. Még szerencse, hogy a fránya bajuszról az ofő végre lemondott. Az első előadáson, még októberben, Tancsi osztálytársunk hajából egy kis folyékony ragasztó segítségével rögtönöztünk arcszőrzetet „Nagy Imrének”. Nem volt túl hatásos, de az biztos, hogy tartósan ott maradt. Másodszor a partikellékesnél vettünk méregdrága bajuszokat, akkor már Mikojan is kapott. De azok sem voltak jobbak, már jóval az árpádos előadás vége előtt fogni kellett a fiúknak, hogy le ne essen az orruk alól. Most végre készült egy új Steve Jobs-film, amelyben a német színész a legkevésbé sem hasonlít az alma-alapítóra, erre az ofő kiadta a vezényszót, hogy akkor Máté Máté marad, Mici pedig Mici. Mikojan Mici.
„Ez mostantól a maga világpolitikai felelőssége” (Maklári Zoltán és Gál Réka Klaudia)
Miközben Sárával felidézzük ezeket a humoros emlékeket, mi is elkészülünk. A kötelező szoknya- és harisnyahúzogatás után jöhetnek a szelfik: pózolj szereplővel, pózolj tükörben, pózolj baráttal, barátnővel, kellékkel, végül mindennel együtt. Olyan öröm mindenkit felszabadultnak látni.
Délután négy óra: már csak az izgalom marad! Már csak egyetlen óra van hátra a kezdésig! Meglesz-e a telt ház? Az egyetlen kellemes ebben a helyzetben a két óriás pizza, melyekkel Dalma anyukája meglepett bennünket. „Persze vannak, akik nem tudnak enni ilyenkor.” – „Kedves Közönség – mondhatná akár ezt is Mesi –, észrevettétek már, hogy mindig minden élethelyzetre találhatunk A tanúból egy frappáns mondatot? Végy néhány találó szlogent a kedvenc filmjeidből, könyveidből, tegyél hozzájuk néhány stílszerű zenét, keress néhány jellegzetes szituációt, testtartást, mozdulatot, ezeket dobáld szét a cselekményben, és már kész is a posztmodern dráma. Ennyi. Tarantino is így csinálja.”
„Lesznek kisebb veszteségeik is” (Pintér András)
Az evésnek vége, menni kell egy utolsót próbálni. Idegesen mászkálunk a most még üres nézőtér előtt. Gyakoroljuk a szöveget, a helyzeteket, a fényeket, próbálunk minél előrébb és minél hangosabban beszélni a térmikrofonok miatt. Maklári Zoli – szokásához híven – a végtelenségig nyugodt. Jó, ha valaki ilyen biztos magában. Vajon minden menni fog? Ezen már nem tépelődhetünk tovább. Fél öt van, és el kell hagynunk a színpadot. Már csak a színészek mehetnek vissza riportot adni a városi tévének. Miközben társaim keresik a választékosabb beszédstílusukat, én már a végzett riportalanytól érdeklődöm:
– Mit kérdeztek? Mit válaszoltál?
– Nem emlékszem semmire – hangzik a válasz.
Forrás: Tatabányai Közösségi Televízió (YouTube)
A függöny mögött csak az ismerős zenéket halljuk, ám a muzsikát egyre jobban elnyomja a közönség növekvő zaja. Sokan vannak! Valaki szól, hogy most van öt óra. Kezdődik! Függöny behúzva, a szereplők is, a közönség is a helyén. Meghallgatjuk Radnóti Ádám szavalatát. Most Mesi következik. Kedvesen köszönti a nézőket, hozzátartozókat – tegeződésből most magázásra váltott –, miközben hátul, a függöny mögött mi csöndben a színpadra lépünk. Felhangzik a szovjet himnusz, és szétnyílik a függöny! Mikor megláttam az előttünk ülő publikumot, végigfutott rajtam a hideg.
Olyan jól találta ki az ofő a nyitójelenetet, hogy a szovjet himnusz másfél perce alatt mindenki a színpadra kerül. Ez az utolsó bemelegítés, akklimatizálódás a helyhez és a fényekhez. A „temetési tömeg” még utoljára biztathatja egymást: „Te is izgulsz? – Nyugi, menni fog!” – mondjuk egymásnak. „Áá, ez csak egy próba a bécsi fellépés előtt” – nyugtatja a mindig versenytapasztalt „Kádár” Csanád az életben annyira erős, de a színpadra lépés előtt rendre elbizonytalanodó „Gogolák” Sárát.
„Csapjatok oda a fasisztáknak!” (Juhász Zoltán)
De ez most tényleg komoly... Itt nem lehet hibázni! De nem is lennénk emberek, ha már az első fontosabb jelenetet nem rontanánk el. A kezdeti értetlenségen és a haragon villámgyorsan túl kell lépni. Baki mindenkivel előfordul. Mint az élet: a darab is megy tovább. Az első színpadra lépésemkor próbálok nem a közönségre nézni, de hamar rájövök, hogy úgysem látok semmit a reflektortól, amely – mint az árnyék – követi minden lépésünket. Jobb is így. Hogy mondta az ofő a tegnap esti próbán, amikor a bombariadó miatt az alsógallai művházba estünk be? „Csak élvezzétek a játékot!” – erre koncentrálok. A maga módján mindenki tökéleteset alakít. Asztalcsapkodás kézzel, hruscsovosan cipővel, „szakítás” a magyar és szovjet elvtársak között, a vasárnapi rántott hús illata, rövid szoknyák, asztal fölé dőlés, lazaság – és „a cukik nem nyernek forradalmat!” Ez csak néhány villanás a darabból, melyek a jókedvű próbákon oly sok vicc tárgyát képezték. Jó ezekre visszagondolni, és itt és most ez mind megvalósult.
„Fordulj, kedves lovam, napszentület felé, úgyse jövünk többet soha visszafelé”
A függönyök mögött mindenki, ahogy csak tudja, oldja a feszültséget. Vigasztaljuk a másikat, táncolunk, nevetünk, dicsérjük egymást. Mindenki megtalálja a maga szerepét. Ez a darab tényleg mindenkié. Ilyenkor látja az ember, hogy nem is olyan rossz érzés tartozni valahová.
Lassan itt a vége. Jönnek a táncosok, a „folklórtüntetés”. Tancsi és Andropov fináléja most nem annyira nagyon látványos: elmaradt a kemény orrba csapás és a kalap se repül olyan messzire. (Helyette az íróasztali lámpa…) No, sebaj, azért mindent nem lehet. Drága Andropovkánk belekarol alattvalóiba, és kivonulásukkal véget ér a darab. Most... tényleg vége – tudatosul bennem –, amikor mindannyian kint állunk a színpadon, és hallgatjuk a vastapsot. Ez hihetetlen érzés.
Gloria victis!
Amikor összecsukódik a függöny, mindenkiből kitör egy sikoly. Nem tudom, hogy a megkönnyebbüléstől, a stressztől vagy az örömtől, hogy végre mehetünk haza. A nagy öröm közepette hirtelen azt tapasztaljuk, hogy a függöny újra szétnyílik. Az utolsó próbatétel, hogy vegyük fel emberi formánkat, és hajoljunk meg ismét, amit visszaszámlálásra sikerül is egyszerre megvalósítanunk. Végre minden görcs és idegesség elszáll. „Mehettek a szülőkhöz!” – hangzik el az utolsó rendezői instrukció, és mindenki a kijárat felé veszi az irányt. Várva családomat csak hallgatom a jövő-menő embereket. Úgy látszik, mindenkinek nagyon tetszett a műsor, többen gratulálnak osztályfőnökünknek. Csak az a szemrehányás üti meg a fülemet, hogy lehetett volna hosszabb is. Ez legyen a legkisebb probléma!
Együtt az osztály!
Január harmincadika, szombat. Visszaolvasva a beszámolómat csak arra tudok gondolni, hogy remélem, nem ez volt a lezárás. Ne az Agora legyen a vége ennek a történetnek! Másnak lehet, hogy nem annyira, de nekünk ez nagyon nagy dolog. Aki kicsit komolyabban részt vett ebben a folyamatban, sok jót megtapasztalhatott. Pintér Matyiékon, Baloson, Juhász Zolin és a kis „úttörőkön” kívül ez a produkció a harmincnégy fős osztályunk műve volt. A nézőtéri ügyelőket, súgókat, a színfalak mögötti kellékeseket, a ruhatárosokat mind-mind magunk közül válogattuk. Ők nem álltak ott a vastapsnál, de az nekik is szólt.
Az előadások hozzásegítettek bennünket ahhoz, hogy ha nagyon nehezen is, de jó páran – beleértve engem is – végre le tudtuk győzni gátlásainkat. Három előadás után már én is lehetőségként és nem akadályként tekintek erre a feladatra. Viszont azt, hogy sikerült-e bizonyítani, azt mindenki döntse el saját maga!
A Szovjet szemmel című posztmodern dráma szereplői,
középen ül a szerző-rendező osztályfőnök, Nagy Tamás
(Szovjet szemmel. Posztmodern dráma a Bárdos László Gimnázium 10. a osztályának előadásában. Írta és rendezte Nagy Tamás osztályfőnök. A rendező munkatársai Horváth Flóra és Lutring Erika. Narrátor Major Emese. A néptáncot betanította Medve Réka és Somlyai Roland. Jurij Andropov – Maklári Zoltán; Gogolák elvtársnő – Skrinyár Sára; Nagy Imre – Valics Máté; Anasztaz Mikojan – Horváth Roland; Kádár János – Remete Csanád; Szerov KGB-parancsnok – Pintér András; átöltöző politikus – Juhász Zoltán; Gerő – Bátori Zoltán; Münnich – Asztalos Dániel; Szuszlov – Balpataki Balázs; Piros belügyminiszter – Szendery Csongor; kulturális attasé – Tanácsi Roland; Konyev marsall – Kőrösi-Fehér Bence; Zsukov marsall – Demeter Zalán; ÁVH-s tiszt – Szalontai Benedek; gépfegyveres ÁVH-s – Dubinák Dániel; labdával játszó gyerekek – Szelőczei Anna és Sárossi Bálint. A terézvárosi néptánckör a 10. a, az úttörő gyerekek az 5. a osztály tagjaiból szerveződtek. A prezentációt Balabás Nelli, Fekete Emese és Korpai Enikő készítette. Technikusok Pintér Mátyás, Pintér Bence és Váradi Martin.)
A harmadik, a Vértes Agorája-beli emlékeit lejegyezte Sárvári Ágnes, azaz Gál Réka Klaudia
Juhász Zoliék zenekara tizenegy fősre bővült, amikor január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából a héregi általános iskolában adtak egyórás gálaműsort. Az osztálytársakból és más Bárdos-diákokból álló ritmusszekció (Németh Máté, Villám Ricsi, Tanácsi Roland és Vincze Benedek) Oláh Dániel gitárossal bővült ki, míg a dalokat Garami Bence, az Árpád Gimnázium zeneiskolás énekes-zongorista növendéke adta elő. Ismét a zenekarral tartott Makacsek Jocó, aki nyolc példamutató bárdosos tanév után már a Corvinus Egyetem hallgatója. A megszólaltatott hangszerek számát tekintve Tóth Péter a 11. b-ből és Bohács Gábor a 9. d-ből próbált versenyre kelni a Juhász–Maklári duóval.
Délután fél ötre zsúfolásig megtelt a mesebeli szépségű gerecsei község iskolájának emeleti zsibongója. A jeles naphoz igazodó lírai és prózai betéteket a két Zoli olvasta fel. Zenei repertoárjuk egy magyar barokk fanfárból, a Sebő együttes által megzenésített Weöres- és József Attila-versekből (Bandukoló, Rejtelmek, A hetedik) állt, míg befejezésül Papp Tibor Pogány ritmusok című opusza szólalt meg. A természet világát a kietlen téli estében megszólaltató ritmusok és hangok szépsége és tisztasága teljesen magával ragadta a közönséget. Nem véletlenül emelte ki Véghné Szalai Katalin intézményvezető a záró köszönetnyilvánításában, hogy ilyen csodás kultúrműsor talán még sohasem hangzott el a Nagy-Gerecse lábainál. Juhász Zoli és Maklári Zoli önzetlen elkötelezettsége a bizonyíték arra, hogy az ifjonti szív lelkesedése nem ismer korlátokat. Reméljük, hogy a Gála zenekar műsora majdan egy kalácskoncerten is elhangozhat, és a keszthelyi Helikon zsűrije számára is meggyőzőnek bizonyul.
Az 1988/1989-es tanév óta – a Jókai Mór által is megörökített pünkösdi királyválasztások és a selmecbányai mérnökakadémia nemes hagyományának újkori megfelelőjeként – minden évben elérkezik a diákság által leginkább várt időszak: a kampányhét. A program több változtatáson ment keresztül az évek során, viszont még mindig töretlen népszerűségnek örvend.
Kezdetben az iskola közössége egy királyt választott, majd az 1999/2000-es tanévtől már nem személyek, hanem a végzős osztályok szálltak baráti harcba a gimnázium kulcsáért. A csapatok egy fantázianevet választottak, amely már utalt a népszerűségszerző akció témájára. 1997-ig tavasszal, a húsvéti szünet kezdete előtt egy nappal rendezték a királyválasztást, majd ezt követően az őszi szünet előtti Bárdos-hétre tették át. Így innentől az őszi időszak vált a Bárdosban minden más szezonnál színesebbé. 2010/2011-től csökkent a kampány időtartama (ugyanis minden osztálynak egy óra jutott egy napból), és a kampányt már nem a végzősök, hanem a 11. évfolyam szervezte. Azóta iskolánk keresi az optimális időpontot, egyszer a tanév végén (tehát már nyáron), máskor februárban, később áprilisban és aztán november végén is elkerülhettük a dolgozatokat a kampányolók segítségével, illetve minden kampányoló csapat visszakapta az egy-egy programnapot a kampányuk lebonyolítására. A hangulat mindig a lehető legjobb ebben az időszakban, viszont ami a legfontosabb: összekovácsolja az évfolyam osztályait és egyenként az osztályközösségeket is.
Az alábbiakban visszatekintünk a 25 éves iskolatörténeti évkönyv megjelenése – 2012 tavasza – óta átélt kampányokra. Összeállításunkban a győztesek mellett az aspiránsokra is megemlékezünk, hiszen ebben a „küzdelemben” – Tom Hanks szavaival élve – mindenki ugyanolyan fontos.
Összeállította: Lutring Erika (közreműködött Major Emese és Kőrösi-Fehér Bence, 10. a)
2011/2012-es tanév:
Aspiráns: FilÁsok - 11. a (osztályfőnök: Németh Ildikó)
Aspiráns: B-earl Harbor – 11. b (osztályfőnök: Schwarczingerné Fuchs Mónika)
Kampánygyőztes: Ceremónia – 12. c (osztályfőnök: Pirityi Mária)
Aspiráns: Deus ex machina – Az istenek a fejükre estek: - 11. d
(osztályfőnök: Medve Andrásé Papp Valéria)
2012/2013-as tanév:
Kampánygyőztes: Trónok harca - 11. a (osztályfőnök: Reiner Zsoltné)
Aspiráns: C-man - 12. c (osztályfőnök: Rajcsány Miklós)
Aspiráns: Édes bosszú - 11. d (osztályfőnök: Krcs Árpád)
2013/2014-es tanév:
Aspiráns: Neanders - 11. a (osztályfőnök: Valicsné Glodán Erzsébet)
Kampánygyőztes: KevésBé Bezárva - 11. b (osztályfőnök: Kőrösi-Fehér Róbertné)
Aspiráns: New York City -12. c (osztályfőnök: Fadilné Eizen Erika)
Aspiráns: Eltűnődések - 11. d (osztályfőnök: Érsek Erzsébet)
2014/2015-ös tanév:
Kampánygyőztes: Akadémia - 11. a (osztályfőnök: Magi Mária)
Aspiráns: Bekasztlizva - 12. b (osztályfőnök: Varga Mária
Aspiráns: Celebritiz - 12. c (osztályfőnök: Körtvélyfáy Attila)
Aspiráns: ParáDé - 11. d (osztályfőnök: Kolbert Erika)
2015/2016-os tanév:
Kampánygyőztes: LegendÁsok - 11. a (Osztályfőnök: Dr. Sopowné Balogh Elvira
Aspiráns: Bé-kével jöttünk -11. b (osztályfőnök: Wágner Edina)
Aspiráns: Travel Agen C - 11. c (osztályfőnök: Krcs Árpád)
Aspiráns: KémkeDések - 11. d (osztályfőnök: Gyarmathy Ildikó)
Beszámoló a Bárdos László Gimnázium huszonnyolcadik szalagavatójáról
Vaj′ mi szállja meg a tizennyolc éveseket, hogy tökéletes toálettjükhöz pont ezt a kicsi, nem is túl szép, gépi hímzésű szalagocskát hiányolják évről évre? Ezen gondolkodtam, miközben saját ancúgomat is ünneplőre váltva január 15-én, egy szeles, téli péntek naplementéjében megérkeztem a szalagavató ünnepély helyszínére, a Vértes Agorájába.
A kezdés előtti percekben szinte érezni lehetett a fokozódó izgalmat és örömet: a lassan megtelő nézőtéren a szülők és rokonok saját gyermekük színpadra lépését várták. A zsibongás előbb fokozódott, majd elhalkult, amikor pontban öt órakor elsötétedett a nagyterem. Lassan és méltóságteljesen felsorakozott a négy végzős osztály száznyolc tanulója a színpadon. Körtvélyfáy Luca narrátor köszöntötte a jelenlévőket, majd Radnóti Ádám Ady Endre alkalomhoz illő, szép versével (Intés az őrzőkhöz) szólt hozzájuk a ballagtató évfolyam nevében. Az énekkar a szalagavató ünnepély tradicionális műsorszámait adta elő lelkesen Vécseyné Kiss Ibolya tanárnő vezetésével.
Ekkor egy kicsit kiemelkedtem a székből, hiszen jó néhány osztálytársam ott dalolt közöttük. Szerencsére Sáráék hangja most is kifogástalan volt. Újdonság volt, hogy Orazio Vecchi Néked zeng ez a dal című kórusműve ezúttal három szép fuvola hangján szólalt meg.
A zenés műsorszámok után Pintér Bence 13. c osztályos és Szalai Flóra 13. b osztályos tanulók beszéde az együtt töltött boldog évek emlékeit idézte fel. A taps után már a Bárdos színeiben nagyestélyibe öltözött Kolbert Erika tanárnő, a 12. d és Magi Mária tanárnő, a 12. a osztály vezetői az osztályfőnökök nevében kedves gondolatokkal és a fiatalok körében jól ismert filmekből vett idézetekkel biztatták a végzős osztályok tanulóit, hogy sose hagyja el őket a remény, és az erő legyen mindig velük. Magamban azon tűnődtem,hogy az „ások” esetében milyen hosszú lehetett tanárnak, diáknak ez a nyolc év! Több mint egy életciklusnyi idő együtt, amíg a babázó, legózó gyerekekből autót vezető, a jövőt tervező felnőttekké váltak. Visszagondoltam, és szinte az időszámítás előttinek hatott, amikor mi ötödikesként először átléptük az iskola kapuját. Pedig mi két évvel fiatalabbak vagyunk. Azért nem is olyan rossz dolog ez az iskola…
Így vált érthetővé számomra, hogy miért is olyan fontos dolog a szalagtűzés, mely éppen ezután következett. A kicsi szalag egy nagy jelkép: a felnőtté válás jelképe. A széles színpadon ott, ahol én ültem, éppen Körtvélyfáy Attila tanár úr tűzte fel a matrózblúzok és zakók gallérjára a szalagot. Mintha egy jól megírt koreográfia része lenne: eléje lép, megfogja, tűzi, pacsi, öklös, lányoknak puszi és már megy is tovább. Vaku villan, operatőr leköveti a hajzuhatagot, és már ott is a következő jelölt. Észre sem vetted, és mire újra az emelvényen állsz, már nem előre, hanem visszafelé számolod a napokat: még éppen hetven tanítási nap van hátra a ballagásig.
Az est fénypontjai egyértelműen a táncok voltak. Az előkészületek alatt megtekinthettük az osztályok által összeállított videókat, melyek a Bárdosban töltött évek összefoglalására és felidézésére nyújtottak lehetőséget. Szem nem maradt szárazon, arcizom nem maradt rezdületlen az akkor és most, az osztálykirándulások első és másnapjai láttán. Elsősorban a szülők ilyenkor úgy megnyomnák a pillanat-állj! gombot. De az életben ilyen sajnos nincs, a film megállíthatatlanul pereg tovább.
Az egész évfolyamot megmozgató angolkeringő és bécsi valcer keretbe foglalta a szalagavató fiatalos és modern köntösbe bújtatott báli részét.
A 13. b és 13. c osztály fellépését a 12. d hip-hop műsora követte. A 12. a osztály chachacha–swing-keveréke, a 13. b osztály vérpezsdítő latin tánca és a 13. cések zumba–charleston–rockie egyvelege is igazán büszkévé tette a jelenlévő szülőket.
Egyik tánc dögösebb volt, mint a másik. Nemcsak a rafinált, illetve pénztárcát sem kímélő ruhaköltemények, az új frizura és a smink által mutatott magabiztos kisugárzás, de a gyakorlott mozdulatok, a tudatos mozgás és a tengernyi sok – részben önironikus – humor is jelezte, hogy a körülöttünk játszó, nevető, magoló és tanuló gyermekek immár életük önálló irányítóivá váltak.
A sok szervezőnek, szereplőnek hála nagyon színvonalas műsornak lehettünk részesei ebben az erős másfél órában. Facebook-beszámolók szerint a bál hasonlóan jó hangulatban egész az éjszakába hajlott a Bárdos éttermében és aulájában. Akik ott voltak az Agorában, elégedetten mondhatják: ünnepélyszervezésben még mindig nagyok vagyunk! Ehhez a báli jókedvhez az a reményem társul, hogy talán a dolgos hétköznapokban is büszkék lehetünk arra, hogy a Bárdos László Gimnázium tanulói vagyunk, voltunk.
A nagy sikerű Bárdos- és Árpád-beli fellépés után a 10. a osztály október 23-ai műsorát, a Szovjet szemmel című posztmodern drámaelőadást január 27-én, szerdán este 17 órakor a Vértes Agorája nagytermében mutatják be. Az Agora kiváló technikai és színpadi körülményeket nyújt a diákelőadáshoz. A kb. egyórás műsorra ezúton is meghívjuk a kedves érdeklődőket. Kérjük, hogy a részvételi szándékot a 10. a osztályban (201. sz. tanterem) jelezzék:
– a pedagógusok Balatoni Kingának és Balatoni Dalmának,
– a tanulók saját és hozzátartozóik igényét Lutring Erikának vagy Horváth Flórának.
Interneten is lehet jelentkezni a programra: a Facebookon Lutring Erikának küldjenek erről értesítést!
A korábbi évek hagyományát követve a Bárdosban karácsony előtt több más karitatív kezdeményezés mellett jelentős gyűjtés folytatódott a megváltozott társadalmi helyzetű honfitársaink megsegítésére. Volt pedagógusunk, Fadilné Eizen Erika szervezőmunkáját elsősorban a 10. a osztály németes csoportja segítette.
December 22-én, délután három órakor az oroszlányi Családok Átmeneti Otthona előtt gyülekezett a fent említett közösség, illetve más bárdosos osztályok képviselői. A látogatás oka több, összehangolt nemes kezdeményezés volt, melyeket a tanárnő áldozatos munkájával sikerült megvalósítani. Diákjaink, akik maguk készítették el a rászoruló kisgyermekek karácsonyi ajándékait, részt vettek az átmeneti otthon karácsonyi ünnepségén, emellett más önkéntesekkel együtt osztoztak az ajándékozás örömében. Az intézmény igazgatónője bemutatta az épületet, illetve a tanulók megismerhették annak lakóit és önzetlen dolgozóit, önkénteseit.
Az otthon társalgószobájában négy órakor kezdődött a műsor. A felnőttek, a gyerekek és a bárdosos diákok egyaránt nagy érdeklődéssel várták a rendezvény kezdetét. Az igazgatónő megnyitóját követően a Bárdos László Gimnázium tehetséges diákjaiból idén alakult Gála zenekar előadását hallhattuk a 12. a osztályos Juhász Zoltán vezetésével. A fúvós kamaramuzsikát Zoli egy kedves, kis történettel fűszerezte, amely egyenesen az öröm és meghatottság könnyeit csalta elő sok jelenlévő szeméből. A rászoruló gyerekek is részt vehettek a zenélésben a kiosztott, illetve választott hangszerek segítségével. Később a gyerekek karácsonyi dalokkal és versekkel kedveskedtek. Ezek után következett az est fénypontja: az ajándékosztás. Nevüket hallva az otthonban lakó gyermekek izgatottan jöttek ki a névre szóló ajándékukért. Nagyon megható és örömteli pillanatok voltak ezek a résztvevők számára. A mai fiatalok számára is jó tapasztalat volt, egyfajta szellemi-lelki feltöltődés az ünnepek előtt.
Karácsony után, december 28-án Fadilné tanárnő egy bárdosos és egy oroszlányi gimnazista diák segítségével a tatabányai Vöröskereszt hajléktalanszállójában a bárdosos tanárok adományaiból, a Nebuló Kft. támogató szolgáltatásaként elkészített ünnepi ebédet osztotta ki több mint száz rászoruló részére. Nekik ez volt az ünnepi ebédjük!
A tanári adomány olyan jelentős volt, hogy abból január 23-án egy százötven adagos ismétlésre nyílt lehetőség, melyet ismét a 10. a német nyelves csoportjának tagjai szervíroztak az oroszlányi családsegítő központban
(A beszámolót Gál Réka Klaudia írta, a fényképeket Baráth Domonkos telephelyvezető készítette. Összeállította Nagy Tamás)
2015. december 18-án este 18 órai kezdettel rendeztük meg a Bárdos László Gimnázium idei adventi műsorát. A rendezvényen tiszteletét tette Bencsik János, Tatabánya országgyűlési képviselője is, akit Pleier Tamás intézményvezető köszöntőjében üdvözölt.
Ezt követően egy videó került bemutatásra, amely a gimnázium 2015-ben történt eseményeit mutatta be.
Aztán karácsonyi népdalokat hallhatunk Hozák Réka (9. c) és Schermann Tilla (9/Ny b) előadásában. Őket Kukuda Eszter (10. b) követte, aki Túrmezei Erzsébet versét szavalta el nekünk. Eszter második lett a Bárdos-napon megrendezett szavalóversenyen. Az énekeseket Vécseyné Kiss Ibolya, a versmondót Sipos Etelka tanárnő készítette fel.
A legnagyobb várakozás az ötödikesek műsorát övezte. A legkisebb gimnazisták Kindelmann Győző "Gáspár király aranyai" című művét adták elő. Szeptember óta alig telt el nap, amikor nem próbáltak, készültek. Előadásuk során hangszeres tudásukról is többen tanúbizonyságot tettek: megszólaltattak klarinétot, furulyát, fuvolát, elektromos gitárt, sőt, még egy harmonikát is. Műsorukat az osztály magyartanára, Dr. Várőri Tímea tanította be.
Adventi utakon – ez volt a címe a következő műsorszámnak, amelyet a néhány hónapja a gimnázium tanulóiból alakult Gála Zenekar előadásában hallhattunk. Ismerős karácsonyi dallamok, egy kis klezmer zene, Mozart; igazi stílusbeli kavalkádot mutattak be. Bohács Gábor Kálmán (9. d) trombitán, Juhász Zoltán András (12. a), Tóth Péter Ádám (11. b) és Maklári Zoltán (10. a) klarinéton játszott, gitározott Oláh Dániel (10. b), a különféle ütős hangszereket pedig Tanácsi Roland (10. a), Villám Richárd és Wiszt Péter (12. a) és Virág Vajk (9. b) szólaltatta meg. A díszlet kialakításáért és működtetéséért Németh Máté (9. b) diákunk felelt.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei adventi ünnepségen is elfogadta meghívásunkat egy, a városban működő és annak hírnevét öregbítő csoport, melynek tagjai között Bárdosos diákokat is találhattunk: Szendi Alinát (9. a) vagy a 2014-ben érettségizett Kovács Lorettát. Míg 2013-ban a Népház Show Formációs táncegyüttes, tavaly a Bányász Néptánccsoport produkcióját élvezhettük. Idén a mazsoretteseket hívtuk meg. A Tatabányai Bányász Mazsorett Együttes alapító csoportja a Bányász csoport. A lányok kétszeres Nemzetközi Bajnoki cím birtokosai, az idei évben pedig a Magyar Látványtánc Sportszövetség Európa Bajnokságán korcsoportjuk aranyérmesei lettek. Az Együttest és vezetőjét 2014-ben Nívódíjjal tüntették ki, az idei évben pedig Színház-, film- és táncművészet kategóriában Megyei Príma Díjas lett a Tatabányai Bányász Mazsorett Együttes, melynek vezetője: Beke Tímea.
Őket a Dancing Feet Akrobatikus Rock and Roll Sportegyesület bemutatója követte, amely 1992-ben alakult Tatabányán. Az azóta is folyamatosan működő és bővülő csoportok rendszeresen kapnak meghívást különböző fellépésekre, illetve táncversenyekre, nemcsak megyénk területén. Műfajukat többek között a dinamizmus és látványos elemek jellemzik. A csoportokat Fojt Norbertné vezetőedző, Fojt Norbert oktató, Török Zsuzsanna edző és Hujber Erzsébet asszisztens vezetik. Gimnáziumunk tanulói közül a fellépők között találtuk Dávid Zsófiát, Egervári Hannát, Grúber Mónikát (6. a), és Szabó Klaudiát (11. d).
A műsorunk végéhez közeledve örömmel hallgattuk Szendőfi Sára, Ujvári Bálint, Asztalos Tímea és Raffael Veronika műsorszámát. Sári hegedült, Vera vokálozott (13. c), Timi szintén énekelt (11. a). Bálint, aki gitáron játszott és énekelt, évek óta lelkes fellépője adventi műsorunknak, 2012-ben végzett a Bárdosban, jelenleg pedig a győri egyetemen tanul és készül államvizsgájára. Műsoruk egy-egy Beatles-, Radiohead-, Mandolin Orange- és Bob Marley-számot tartalmazott.
Vécseyné Kiss Ibolya tanárnő, gimnáziumunk énektanára idén egy különleges feladatra vállalkozott: közel 70 diák énekelte adventi műsorunk fináléjaként Leonard Cohen Halleluja című számát. Az eredeti mű kórusra való átírását Szendőfi Sára követte el. Gitáron kísért Pap Vanessza és Oláh Dániel a tizedik bé osztályból.
A műsor narrátora volt Vidra Evelin és Balpataki Balázs (11. b).
A képeket köszönjük Hegyi Levente 11. b-s diákunknak!
Kellemes ünnepeket, boldog új évet kívánunk!
Miután meghívást kapott A Vértes Agorája ifjú tatabányai tehetségeket bemutató kiállítására, Hegyi Levente, a 11. b osztály tanulója a Trefort Ágoston Tudományos Diákkör december 4-ei ülésén beszélt fényképészeti hitvallásáról. A diákköri program résztvevőit Varga Istvánné igazgatóhelyettes köszöntötte, míg Levente szakavatott beszélgetőtársa a diákkör tanárvezetője, Nagy Tamás volt. A Bajako Food és a Nebuló Kft. önzetlen támogatásának köszönhetően nemcsak szép fényképekkel, de finom falatokkal és ízes napközis teával is telítődött a mintegy két tucat főnyi közönség. Levente képein keresztül kibontakozott egy tehetséges fiatal fotós portréja, aki véletlen természeti jelenségeket, iskolai és városi programokat tud tökéletes technikai tudással megörökíteni, emellett a riport- és az épületfotózás terén is megcsillogtatta már tehetségét. A képek szín- és arány-, továbbá földrajzi lenyomatát is adták napjaink világának: a mésztelepi roma gyerekektől kezdve a bezárt üzemek elhagyott berendezésein át egészen mesebeli montenegrói tájakig ért a fényképész perspektívája. A közönség többször őszintén hangot adott ámulatának, míg a prezentáció végén önkéntelen vastapsban tört ki. A foglalkozás utolsó részében Nagy Tamás tanár úr mutatott pár „versenyművet”, és Garamvölgyi Ádám esztergomi egyetemista fotóival a panoráma-fényképészet lehetőségeire hívta fel a figyelmet. Észre sem vettük, és elrepült a diákköri óra! De akit érdekel a fényképészet, még tud pótszerhez jutni, hiszen december 11-én, csütörtökön ismét Leventével töltjük a délutánt, ezúttal a portréfotózás lesz a téma.
A Trefort-diákkört oszlopos tagja, Juhász Zoltán hívta meg egy héregi helytörténeti kirándulásra. Nehéz körülmények között zajlott a szervezés, nehezen találtunk megfelelő időpontot a programokkal telített decemberben, és utána az érdeklődő diákközönség verbuválása sem bizonyult könnyűnek és sikeresnek. Végül a Mikulás-kupa örömteli győzelme és annak megünneplési kényszere is hozzájárult ahhoz, hogy szombat reggel az esztergomi gyorsjárat indulásakor nem volt szükségünk az ördögi gumikerekűre, mert a végképp kitartó társaság (Juhász Zoli, Tóth Peti, Maklári Zoli és Villám Ricsi) egy személyautóban is elfért. Asztalos Dani helyi erőként a falu határában csatlakozott a társasághoz. Juhász Zoliéknál frissen sült pogácsát és finom tejeskávét kaptunk reggelire.
Első utunk a közeli repülőgép-restaurátor műhelybe vezetett. A férfihobbi diadala ez a gyárüzem, hiszen harminc dolgozójának mindegyike (közöttük Barkóczi Gergely édesapja) az érdeklődése miatt vállalt itt munkát, és még szombaton délelőtt is majdnem mindenki bent dolgozott. Elsősorban világháborús katonai repülőgépeket restaurálnak részben működőképes, részben múzeumban kiállítható állapotba. Megrendelőik a világ minden pontjáról érkeznek, hiszen reneszánszát éli a repüléstörténet, és az automatikus gépek helyett mennyivel izgalmasabb olyan repülővel röpködni, amelyiknek minden mozdulatát a pilóta irányítja. Sajnos az üzemben a konkurenciaharc miatt nem lehetett fényképezni, de azért az udvaron készült egy csapatkép tárlatvezetőnk és a Rubik Ernő által tervezett Góbé oktató vitorlázógép társaságában.
A szomszéd telken a világ legöregebb kamionsofőrje várt bennünket. Putz Józsi bácsi előző nap a falu Mikulásaként szerepelt, ám közben súlyos baleset érte: a maga által gyártott Sörsátor fedőnevű egyszemélyes, Trabant-motoros repülőgép propellerje eltörte a jobb karját. A kedvünkért kiszökött a tatabányai kórházból, hogy megtarthassa élménybeszámolóját repülőhobbijáról, a gép építéséről és repülési élményeiről. Köszönjük!
Eddig minden látogatásunk a tervezettnél jóval hosszabb volt, a harmadik helyszínen sem volt ez másként. Zoli nagybátyja, Mitnyik József várt bennünket, aki Héreg lelkes helytörténésze, muzeológusa. Mintegy két évtizede megvásárolta a szomszédban álló eredeti „ős héregi házat” a diófasoron. A magyar parasztház a XVI. század végén épült, azóta újabb és újabb átépítésekkel folyamatosan lakott volt. Józsi bácsi a házat felújította, és a kertet átalakította azért, hogy abban saját kedvteléséből Héreg község skanzenjét és helytörténeti gyűjteményét rendezhesse be. A szoba-konyhás-kamrás házban hosszan mesélt nekünk a család és a község történetéről, és meleg szavait, lélekemelő történeteit a fogadásunkra sütött serpenyős, kacsazsíros krumpli elfogyasztása után is sokáig hallgattuk.
A kertben megnéztük az állatállományt, a büszke angol kos éppen az előző napon lett apuka, az egynapos szopós bárány első mozdulatainak is tanúi lehettünk. A kamrában megismertük a földművelés ősi eszközeit, közöttük a Mitnyik család 300 éves ekéjét.
Az elhúzódó program miatt ekkor a héregi túraszakkör már több órája várt bennünket a Nagy-Gerecse oldalában lévő Királykútnál. Elbúcsúztunk Józsi bácsitól, és sietős léptekkel haladtunk fölfelé a csodálatos téli erdőben. Magunk mögött hagytuk a Magyary Zoltán tragédiájáról nevezetes erdészházat, ennek hátborzongató története a következő gerecsei Trefort-túrára marad!
A Királykút nevű káprázatos szépségű tisztás nevét a Gerecséből itt felszínre törő kristálytiszta forrásról kapta. A hagyomány szerint Mátyás király vadászata során itt pillantotta meg Szép Ilonkát. Úgy látszik, ennek a Mátyásnak minden erdőben volt egy Szép Ilonkája… Az esőbeálló előtt a túraszakkör már felkészült a bográcsgulyás felmelegítésére és a szalonnasütésre. Zoliék elővették klarinétjaikat, és rögtönzött adventi kamarakoncertet adtak a szakkör Ferenc nevű vezetőjének névnapja tiszteletére. Előadásuk nagy sikert aratott, és mire bekanalaztuk a finom ételt, az alacsonyan járó téli nap már le is bukott a Gerecse tardosi határában.
Köszönet a feledhetetlen helytörténeti kirándulás megszervezéséért Juhász Zoltánnak és barátságos fogadtatásunkért a lelkes héregi lokálpatriótáknak. Találkozzunk legközelebb is a Trefort-diákkör programján!
Kérjük, hogy készpénzes fizetés esetén a pontos összeget hozza magával, mert nincs váltópénz.
Átutalás: 11740009-15801962-02130000 Gamesz-Étkezés
Átutalás esetén a megjegyzés rovatban a díjbekérő száma, a gyermek neve, osztálya és az iskola rövid neve ( pl. Bárdos Gimn.) szerepeljen a könnyebb beazonosításért, mivel nem az iskolában történik az utalások feldolgozása.
A díjbekérő Fizetendő sorában lévő összeget kérjük elutalni kerekítés nélkül.
Az idei tanévben két tanulónk történelem tárgyból az OKTV országos döntőjének közelébe került. Pintér Bencének sikerült ez a bravúr, Juhász Zoltán András a 12. a-ból mindössze egyetlen ponttal maradt le az országos döntőről. Bence a tatabányai kultúrházak, Zoli a Népház kuturális közösségszervezését dolgozta fel. Az utóbbi előadás Balázs Géza nyelvész egyik kedvelt módszere alapján, a közönség aktív bevonásával valósult meg, és ez különösen sikeresnek bizonyult.
