Skip to Content

2018/2019-es tanév

Econventio tábor 2019

Iskolánk 5 diákja vehetett részt a programban, kísérő tanárunknak köszönhetően mi voltunk a szerencsések (Nagy Vivien, Csordás Levente, Némedi-Varga Kristóf, Lengyel Márk, Rácz Csaba Szilárd). Egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak. Már az előkészületek is jól teltek, hiszen a mi csapatunk is összébb kovácsolódott. Egy prezentációt kellett készítenünk iskolánkról és városunkról.

Az első nap megérkezésünk után ismerkedős játékokat játszottunk. A hangulat nagyon jó volt, a szervezők kedvesek és segítőkészek voltak. A szállásunk kiváló volt, a parttól alig pár méterre. A könnyed ütemtervnek hála, bármikor fürödhettünk. Sok új barátra tettünk szert. A napok két előadással indultak, nagyon izgalmas prezentációkat láthattunk. A második napon a statisztikáról és a világpiacról tudtunk meg új dolgokat. Délután pedig nem habozva máris egy csapatépítőtúrára mentünk.

Körbejártuk Balatonboglár nevezetességeit egy verseny keretében. Nagyon jól éreztük magunkat a feladatokat is élveztük. A harmadik napunk egy komolyabb hangvételű előadással indult, a kartellek rejtelmeibe kaptunk egy kis betekintést. Az azt követő játék pedig nehézsége ellenére igen szórakoztató volt. Csapatokra osztva egy kitalált terméket kellett tanárainknak eladnunk, akik nem könnyítették meg dolgunkat. A nap további részét a hőség miatt mind a vízben töltöttük. A negyedik napon az Állami Számvevőszék mivoltáról tudtunk meg többet. Az ezt követő előadás egy tanulságos játék volt. Amelyben egy köztársaságot kellett alapítanunk, és a közpénzt kellett osztanunk. Személy szerint ez volt a kedvencem tényleg tanulságosnak, de mégis szórakoztatónak találtam. Ezek után a tőzsde rejtelmes világában néztünk körül. A napot egy jó hangulatú, izgalmas bográcsfőző versennyel zártuk.

Mindenki nagyon finom pörköltet készített. Az ötödik nap a NAV napja volt érdekes, izgalmas előadások sokasága. Három munkatárs és a főigazgatóhelyettes is ellátogatott hozzánk. Tanulhattunk a szellemi jogokról, a hamis termékek ismertetőiről, és magukról a bevetésekről is sokat hallhattunk. A negyedik előadás NAV digitalizáltságának fontossága került előtérbe. Az estéink mindig ugyanúgy teltek, viszont az utolsó napon az eredményhirdetést követően még oklevelet is kaptunk. A szervezőink ezek után egy esti grillpartira invitáltak minket.
Úgy érzem, kétségkívül mondhatom, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Köszönet Kőrösi-Fehér Róbertné Tanárnőnek, aki nélkül nem mehettünk volna.

Nagy Vivien

Nyári munkarend 2019

Molnár Dominik a Petőfi rádióban

Molnár Dominik (DOHM) a Petőfi rádió vendége volt, mert májusban a "Saját zenéd" játékban a hónap dala lett a "Hova tűnt?" DOHM-dal.


Molnár Dominik (11. c)
DOHM - Hova tűnt? A felvételt a CHS Studio készítette.

Tanévzáró ünnepély 2019

A Bárdos László Gimnázium tanévzáró ünnepélyén a következő díjakat és jutalmakat adtuk át:

A 2018/2019-es tanévben az iskola közössége tanári Bárdos-díjban részesíti Reiner Zsoltné tanárnőt, aki 21 éve a Bárdos közösségének tagja, az angol nyelvi munkaközösség vezetője, a 8. a osztály osztályfőnöke, és ebben a tanévben diákja az országos angol nyelvi versenyen 5. helyezést ért el.

A 2018/2019-es tanévben iskolánk legmagasabb tanulmányi jellegű elismerését, a legeredményesebb tanulónak járó Grundfos-díjat Pintér Petra 12. a osztályos tanuló kapta, aki a díjat az érettségi vizsgabizonyítványával együtt már átvette. Petra a Logo országos informatika versenyen 5. helyezést ért el.

A tanulmányi versenyeken országos eredményeket értek el még a következő tanulók:

  • Borka Bence 8.a osztályos tanuló, aki az angol nyelvi versenyen szerzett országos 5. helyezést.
    Felkészítő tanára Reiner Zsoltné tanárnő volt.
  • Andirkó Marcell 7.a osztály – a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciáján országos 5.helyezett lett.
    Felkészítő tanára: Jónásné Lukovics Katalin volt.
  • Agócs Attila 8.a osztály – a Nemes Tihamér Országos Informatikai Versenyen 24. helyezést ért el. Ezen kívül az évfolyam tanulója (8. évfolyam) címet is elnyerte és a művészeti versenyeken elért eredményeiért is külön dicséret illeti. További sikereket kívánunk neki a művészi pályán.
  • Vogel Bence 8.a osztály – a Nemes Tihamér Országos Informatikai Versenyen 20. helyezést ért el.
  • Vig Gyöngyi 8.a osztály – a Hermann Ottó Országos Biológia Verseny döntőjébe került.
    Felkészítő tanára: Dr.Sopowné Balogh Elvira volt.

„Az évfolyam tanulója” címet elnyert kitűnő tanulók:

  • 5. évfolyam: Nagy Balázs
  • 6. évfolyam: Bátki Hanna
  • 7. évfolyam: Bublovics István Péter, aki a „Magyarország jó tanuló jó sportoló 2018.” címet is elnyerte. Kitűnő tanulmányi eredményéért a nevelőtestület általános dicséretben részesíti.
  • 9. évfolyam: Zulik Laura 9. a - A nevelőtestület kitűnő tanulmányi eredményéért, kimagasló közösségi munkájáért, és kiemelkedő sporttevékenységéért általános dicséretben részesíti.
  • 10. évfolyam: Ipó Anna 10. a - A nevelőtestület kitűnő tanulmányi eredményéért általános dicséretben részesíti.
  • 11. évfolyam: Szabó Márk 11.a - Kitűnő tanulmányi eredményéért és kiemelkedő közösségi munkájáért a nevelőtestület határozata alapján általános dicséretben részesül.

Az év sportolója címet idén Misák Dominika 11. d osztályos tanuló kapja, aki az országos diákolimpián gerelyhajításban egyéniben 1., csapatban pedig 5. helyezést szerzett.

Az évfolyam sportolói:

  • 5. évfolyam: Várkonyi Lia, aki kiemelkedő sporttevékenysége mellett jeles tanulmányi eredményt ért el. Az országos diákolimpia megyei fordulójában atlétikában is jól szerepelt.
  • 6. évfolyam: Vancsó Rebeka, aki a „Magyarország jó tanulója—jó sportolója 2018.” cím nyertese, emellett kitűnő bizonyítvánnyal büszkélkedhet. Az országos diákolimpián gyorskorcsolya és jégkorcsolya számban mind egyéniben, mind csapatban 1. helyezést szerzett.
  • 7. évfolyam: Magyari Renáta, akit jeles tanulmányi eredménye és kiemelkedő közösségi munkája mellett kimagasló művészeti és tanulmányi versenytevékenységéért dicséret illet. valamint az országos diákolimpián grampling sportágban 1. helyezést szerzett.
  • 8. évfolyam: Szabó Bence, aki az iskolai labdarúgó csapatban nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
  • 9. évfolyam: Szücs Alexandra Beatrix 9.c kiemelkedő sporteredményeiért dicséretben részesül. Az országos diákolimpián gerelyhajításban csapatban 5., kézilabda országos elődöntőben 3. helyezést ért el.
  • 10. évfolyam: Talabér Hanna 10. a „Magyarország jó tanulója—jó sportolója 2018.” cím nyertese. Kitűnő tanulmányi eredménye mellett a nevelőtestület határozata alapján általános dicséretben részesül. Az országos diákolimpián gyorskorcsolya és jégkorcsolya számban mind egyéniben, mind csapatban 1. helyezést szerzett.
  • 11. évfolyam: Áts Viktória 11. d. Vikit kiemelkedő sportteljesítményéért külön dicséretben részesítjük. Az országos diákolimpián távolugrásban országos 1. helyezést ért el.

Kiemelkedő sportteljesítményéért dicséretben részesítjük Chukwu Hannah Chinyere 9. d osztályos tanulót, aki a Magyar Fallabda Szövetség által szervezett országos felnőtt bajnokságon 1. helyezést szerzett.

Magyarország jó tanulója, jó sportolója címet elnyert tanulónk még, a korábban díjazottakon kívül:
Orbán Boglárka 8. a, aki kiemelkedő közösségi munkája mellett jeles tanulmányi eredményt ért el.

Kiemelkedő iskolai közösségi munkájuk miatt az iskola előtt dicséret illeti az alábbi tanulókat:

  • Kőmüves Réka 10.a, aki jeles bizonyítvánnyal büszkélkedhet.
  • Hangyási Dóra 10.a kitűnő tanulmányi eredményéért a nevelőtestület határozata alapján általános dicséretben is részesül.
  • Bodnár Dóra és Zetovics Márió a 11. e osztályból.

Kitűnő tanulóink:
5. évfolyam:

  • Duba Dávid, Vass-Kovács Soma

6. évfolyam:

  • Baráth Benedek, Fenekes Péter, Markó Liliána, Solymos Dorka, Szolga Zalán, Szvatek Martin Róbert

7. évfolyam:

  • Sándor Kristóf kiemelkedő művészeti és tanulmányi versenytevékenységéért a nevelőtestület határozata alapján általános dicséretben részesül

8. évfolyam:

  • Pallos Csaba kitűnő tanulmányi eredménye mellett kiemelkedő a sporttevékenysége. Széplaki Balázs és Vig Gyöngyi kiemelkedő versenyeredményeikért és közösségi munkájukért dicséretben részesülnek.

9. évfolyam:

  • Balaton Zsolt 9. nyc
    Szénási Zsófia 9. a osztályból kitűnő tanulmányi eredményéért, sporttevékenységéért és kiemelkedő közösségi munkájáért a nevelőtestület határozata alapján általános dicséretben részesül
    Gruber Mónika Anna 9. a osztály tanulója, aki kitűnő tanulmányi eredménye mellett dicséret illeti az osztályközösségért végzett kiemelkedő munkájáért.
    Seres Kornélia 9.a akit kitűnő tanulmányi eredménye mellett dicséret illet az iskolai közösségért végzett kiemelkedő munkájáért.
    Zsiros Zsombor 9.a kitűnő tanulmányi eredménye mellett dicséret illet kiemelkedő sporttevékenységéért.
    Pulik Dorottya 9. d kiemelkedő tanulmányi munkájáért a nevelőtestület általános dicséretben részesíti.

10. évfolyam:

  • Czencz Daniéla 10. a kiemelkedő tanulmányi munkájáért a nevelőtestület általános dicséretben részesíti.

11. évfolyam:

  • Kodela Gréta 11. a kitűnő tanulmányi eredménye mellett kiemelkedő közösségi munkájáért dicséret illeti.
    Csordás Levente 11. a

Gratulálunk diákjaink sikereihez!
A Bárdos közösség valamennyi tagjának jó pihenést és szép nyári élményeket kívánunk!
Képek a galériában.

Bécsi kirándulás 2019

Május 30-án iskolánk diákjai Vidéki József tanár úr szervezésében bécsi kiránduláson vettek részt. A programban a Schönbrunni kastély, a Stephansdom és a belváros megtekintése szerepelt.
Képek a galériában.

Országos versíró verseny 2019

Csermák Adrienn 7.a osztályos tanulónk a Hódmezővásárhelyen megrendezett országos versíró versenyen 4. helyezést ért el, a helyben rendezett költői versenyen pedig különdíjat kapott.
Gratulálunk Adriennek és felkészítő tanárának, dr. Várőri Tímea tanárnőnek!

Múzeumi óra a Nemzeti Múzeumban

Április 11-én a 12. évfolyam emelt szintű történelem csoportja Schweininger Péter szervezésében múzeumi órán vett részt Budapesten. A csoport a Nemzeti Múzeum épületében emellett megtekintette a koronázási palástot és a Magyarország története című állandó kiállítást.

A magyar költészet napja 2019

Színes és rendhagyó programokkal ünnepelte meg az idei évben a Bárdos apraja és nagyja a költészet napját. A könyvtárban szabadulószobát alakítottak ki, az aula könnyűzenei programoknak, prózai produkcióknak és könyvbemutatóknak adott helyet.
Képek a galériában.

A magyar költészet napja 2019
Tóth Árpád: Körúti hajnal

Készítették: Juhász Bogi, Klemencz Roni, Kodela Gréta, Mohi Csilla, Müllner Kriszti, Sváb Fanni, Szabó Dorina, Szántó Cintia

A magyar költészet napja 2019
Szeptember végén

A felvételt a médiaszakkörösök készítették

A magyar költészet napja 2019
Tiszta szívvel

A felvételt a médiaszakkörösök készítették

A magyar költészet napja 2019
Závada Péter
Elképzelem a madarak vonulását

A felvételt készítette: Téglás Bence

Ebédbefizetés, (2019. június)

Agora Gyermek és Ifjúsági Fesztivál 2019

Gratulálunk Agócs Attilának (8.a) az Agora Gyermek és Ifjúsági Fesztivál 2019 bemutatóján elért eredményéhez.

Tartalom átvétel


by Dr. Radut