A 11. évfolyamos emelt biológiát tanuló diákjaink a Szent Borbála Kórházban bővítették ismereteiket Dr. Sopowné Balogh Elvira tanárnő vezetésével.
Ultrahang, laparoszkóp, vérvétel – élesben próbálhatták ki magukat a Bárdos diákjai
A MESZK Komárom-Esztergom Vármegyei Szervezetével együttműködve folyamatosan várjuk az iskolák jelentkezését, hogy a diákok SKILL Laborunkban interaktív módon kerülhessenek közelebb az egészségügyi hivatáshoz.
Ezúttal a Bárdos László Gimnázium 11. évfolyamos, emelt biológiát tanuló diákjai látogattak el hozzánk. A csoport többsége orvosi pályára készül, így különösen inspiráló volt számukra a program. Dr. Sopowné Balogh Elvira, biológiatanáruk is elkísérte őket, és örömmel tapasztalta, hogy a foglalkozás még inkább megerősítette a diákokat karrierterveikben, míg azoknak, akik bizonytalanabbak voltak, új lendületet adott.
A lelkesedésük nem véletlen, hiszen SKILL Laborunkban Kiss Eszter kollégánk vezetésével és a szintén magas szakmai tudású instruktor társakkal többek között
- Laparoszkópos műtéti gyakorlatokat
- Ultrahang szimulátort
- Újraélesztési szituációs feladatokat
- Vérvételi technikákat
- VR-szemüveges szimulációkat
próbálhattak ki a diákok.
A központi írásbeli felvételi vizsgák eredményei oktatási azonosító szerinti rendben
8. osztályosok
Tisztelt Szülő, kedves Felvételiző!
A központi írásbeli felvételi vizsga eredményeinek ismeretében kérjük és javasoljuk a felvételi jelentkezési lap benyújtását a továbbtanulásra tervezett intézménybe 2025. február 20-ig!
A központi írásbeli felvételi vizsgák eredményei oktatási azonosító szerinti rendben
4. osztályosok
Tisztelt Szülő, kedves Felvételiző!
A központi írásbeli felvételi vizsga eredményeinek ismeretében kérjük és javasoljuk a felvételi jelentkezési lap benyújtását a továbbtanulásra tervezett intézménybe 2025. február 20-ig!
Pályaorientációs napunkon több mint 40 előadó részvételével - köztük volt tanítványainkkal és szülőkkel - a felvételi eljárással és az egyetemek képzési kínálatával ismerkedtek tanulóink. Köszönjük az előadók munkáját, visszavárjuk őket! Képek a galériában
Január 16-án estébe nyúló "társasozó délutánt" tartottunk iskolánkban. Ebből az alkalomból a tanítási órákat követően a könyvtárban összegyűlt játékos kedvű diákok és tanárok számos játékot próbálhattak ki.
A Dallam Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak fúvós quartettje - iskolánk zenetanárának, Kovács Ferencnek közreműködésével - vidám karácsonyi előadással kedveskedett diákjainknak. Ezúton is köszönjük!