Skip to Content

2025/2026-os tanév

Mikulás-kupa 2025

Parázs rangadó Tatabányán: az utolsó mérkőzés döntött mindenről a Mikulás-kupán

Szerző: Bátorfi Tamás
Fotók: Wierl Ádám / 24 Óra

1988 óta rendezik meg a tatabányai Mikulás-kupát, idén a harminchatodik alkalommal került erre sor. A Bárdos László Gimnázium és a Tatabányai Árpád Gimnázium között zajló torna az egész várost érintő sporteseménnyé nőtte ki magát. A Mikulás-kupa Tatabánya diákéletének meghatározó programja.

Harminchatodik alkalommal rendezték meg a két gimnázium közötti focitornát. A Mikulás-kupa Tatabánya nem csak kiemelkedő diáksport rendezvénye, hanem az egész város érdeklődik a sportesemény iránt. Ezúttal is hatalmas közönség előtt táncolhattak és léphettek pályára az Árpád és a Bárdos diákjai.

A rendezvényt Dr. Takács Ádám, a Tatabányai Tankerületi Központ szakmai vezetője nyitotta meg beszédével. A szakmai vezető után a két gimnázium igazgatója, Polyóka Tamás és Pleier Tamás is köszöntötte a résztvevőket és hangpróbával fokozta a hangulatot. A megnyitó után kezdődhetett a show a Tatabányai Multifunkcionális Csarnokban.

Először mindkét gimnázium góltáncát mutathatta be, ami megteremtette az alaphangulatot a csarnokban.

Ami a labdarúgást illeti, elsőnek a lányok összecsapására került sor, ahol 1-1-es, szoros döntetlen született. A lányok csatája után a labda maradt a középpontban, és következett a 7-8. osztályos fiúk küzdelme. A fiúk mérkőzésen a góltáncokra nem kerülhetett sor, ugyanis 0-0 lett a mérkőzés eredménye.

A két mérkőzés után még mindig szoros volt az állás 1-1-re álltak a csapatok. A labdarúgás pihenőre vonult és következhetett az első "nagytánc", amit az árpádosok mutathattak be először, természetesen a hangulatra ismét nem lehetett panasza a kilátogató közönségnek. Az első "nagytáncot" a Támogatók-Tanárok mérkőzése követte. A tanárok csapatát vegyesen bárdosos és árpádos pedagógusok alkották, végül a támogatók 5-1 -es győzelmet arattak. A gála-mérkőzés után következhetett a második "nagytánc", a bárdosos diákok közreműködésével. A tánc a meglévő hangulat mellett tovább tudta fokozni az izgalmakat a sorsdöntő meccs előtt.

A harminchatodik Mikulás-kupa sorsa a harmadik, 9-12. osztályos fiúk mérkőzésén dőlt el. Remek iramot diktáltak végig a fiúk, akik átérezték a mérkőzésük tétjét. A vezetést az Árpád szerezte meg Juhász Ambrus találatával. A Bárdos ezután mindent egy lapra feltéve támadta az ellenfél kapuját, a mérkőzés végéig azonban nem sikerült feltörni az Árpád védelmét. Az utolsó percekben a kinyílt Bárdos Gimnázium csapata ellen megszerezte az Árpád második, mindent eldöntő találatát Hadobás Csaba. Az utolsó mérkőzés utolsó perceiben eldőlt a kupa sorsa, az Árpád Gimnázium vihette haza a Mikulás-kupát. A mindent eldöntő mérkőzés legjobb játékosának Juhász Ambrust választották.

Forrás: www.kemma.hu


A 7-8. osztályos fiúk csapata

A lányok csapata

A 9-12. osztályos fiúk csapata

Világversenyeken szerepelt sportolók 2025

November 28-án, pénteken ünnepélyes keretek között köszöntötte világversenyeken szerepelt sportolóit a Tatabányai Sport Club. Elismerésben részesült Rózsahegyi Bori is, aki a Junior Európa-bajnokságon 1. helyezést ért el távolugrásban.
Forrás: Tatabányai Sport Club

Rózsahegyi Bori szenzációs

Városi úszó diákolimpia 2025

Városi úszó diákolimpián vett részt Ledniczky Panka (5. a) és Pöttös Máté (8. a) tanulóink. Ledniczky Panka 50 m háton első, 50 m mellen 2. helyen végzett. Pöttös Máté 100 m mellen és 100 m háton is első lett.
Mindketten továbbjutottak a megyei diákolimpiai döntőre. Gratulálunk!

Hexatlon 2025

A Magyar Honvédség Klapka György Lövészdandárának szervezésében a tatai laktanyában iskolánk IV. korcsoportos csapata első alkalommal vett részt hexatlon versenyen.
A katonai kiképzéshez használt akadálypályán végrehajtott feladatok komoly kihívást jelentettek, amelyek teljesítésével 3. helyezett lett csapatunk, melynek tagjai: Dargai Mátyás, Massimiliano de Palma, Horváth Gábor, Veilandics Vendel.
Hajrá Bárdos!

Futsal városi döntő 2025

Iskolánk IV. korcsoportos futsal csapata a városi döntőt megnyerve jutott a megyei döntőbe. A csapat tagjai: Vida Attila, Kalics Márkó, Süle Ádám, Gyalogos Bátor, Magyar Máté, Dargai Mátyás, Babicz Benett, Puskás Bence, Józan Vince, Teser Esat Levent.

Az V-VI. korcsoportos futsal csapatunk a városi bajnokságban 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Krüpl Dominik, Rédai Boldizsár, Árendás Márton, Hajas Bálint, Busz Zétény, Szekeres Márkó, Kalics Gergő, Szabó Balázs, Szappanos Hunor, Mosberger Martin.

Lovaglás, diákolimpia 2025

Az országos diákolimpián Csanádi Letícia 12. a osztályos tanulónk az elődöntőn 7., a döntőn 17. helyezést ért el. Gratulálunk az elszánt és kitartó lovasnak! Csak így tovább Leti!

IV. korcsoportos futsal fordulók


Iskolánk IV. korcsoportos futsal csapata két győzelemmel kezdte a futsal diákolimpia városi fordulóját. Hajrá Bárdos!

10 x 200 méteres vegyesváltó döntője

Iskolánk 10 x 200 méteres vegyesváltója a Nyíregyházán rendezett III - IV. korcsoportos Országos Diákolimpia Döntőjében hatalmas futással 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Stavarsz Barbara, Gerecs Daisy, Kun Petra, Magyar Luca, Lőrincz Letícia, Magyar Máté, Gyalogos Bátor, Veilandics Vendel, Babicz Benett, Hartmann István.

Atlétika ügyességi csapatbajnokság 2025

Nagyszerű időeredménnyel nyerte meg és ezzel jutott országos döntőbe iskolánk 10 x 200 méteres vegyesváltó csapata a megyei diákolimpia atlétika ügyességi csapatbajnokságán!
Hajrá Bárdos!

Sárkányhajó Bajnokság

Negyedik helyen végeztünk a gimnáziumok közötti Sárkányhajó Bajnokságon! A tatai Öreg-tavon megrendezett viadalon iskolánkat a 10. c osztály képviselte Czirok Vera és Bikás Erika tanárnők vezetésével.
Köszönjük a jóhangulatú verseny szervezését a Szent Margit Gimnáziumnak!

Tartalom átvétel


by Dr. Radut