Skip to Content

Öt karika, öt próba

Három hetet meghaladó projekt

A 2011/12-e tanév októberében rendeztük meg az első próbát, a kerékpártúrát. Hetedikén délután körülbelül száz tanulóval indult a túra, melyről a honlapon külön is beszámoltunk.

A második próba november 8-án a Kő-hegyre vezető gyalogtúra volt. Szintén nagy volt az érdeklődés, ide nagyjából húsz fővel többen jöttek, mint a kerékpártúrára. Az idő hűvös volt, a tíz kilométeres túra jó hangulatú, kellemes sportesemény lett.

A harmadik próba december tizedikén zajlott, zumbabemutató és zumbafoglalkozás mozgatott meg ötvenfőnyi bárdosos csapatot.

A negyedik próba 2012. január 19-én korcsolyadélután volt. A várható jó hangulat, a jól eltalált időpont (a félévi zárás után voltunk) a legsikeresebb rendezvénnyé tette ezt a próbát, százötvenen gyűltünk össze a korcsolyapályán.

A befejező, ötödik próba a Csónakázó-tónál zajlott március 30-án, a több korcsoportra meghirdetett futóversenyen hetven diák és tíz tanár vett részt.

Az ötpróba igen változatos programokat kínált, a gyerekek a projektben szívesen vettek részt, pályázaton kívül is szeretnénk folytatni a jövőben.

Katonáné Téglás Zsuzsa
Varga Petra



page | by Dr. Radut