Skip to Content

2010/2011-es tanév

Tanévzáró 2011

Tanévzáró ünnepély

Iskolánkban június 24-én, pénteken 18 órakor tartottuk meg a tanévzárót. A 8. a osztály műsora után Pleier Tamás igazgató úr rövid beszéddel búcsúztatta el a tanévet, majd az egyes évfolyamok legjobb tanulmányi és sporteredményt elért diákjainak adta át a megérdemelt jutalmakat. Ezt követően a tanári elismerések átadására került sor.


Nyugállományba vonulása alkalmából köszöntöttük iskolánk alapító pedagógusát, Botond Zoltánnét.

A tanévzárón Nagy Kálmán tanár úr Bárdos-díjban részesült!
Fadilné Eizen Erika az önkéntesség évében végzett munkájáért, Kónya Dóra magas színvonalú nyelvtanári munkájáért, továbbá Csermák Júlia eredményes versenyfelkészítő tevékenységéért kapott elismerést.

Az idei tanévben az iskola közössége a pedagógus Bárdos-díj adományozásáról is döntött. Ezt a magas elismerést a tanulóifjúság és a nevelőtestület egyhangú döntése alapján Nagy Kálmán tanár úr nyerte el, aki 1998. szeptemberi ide kerülése óta rendkívül megbízhatóan végezte el az iskola rendszergazdai, adminisztrációs és hálózatfejlesztéssel és -karbantartással kapcsolatos feladatait, miközben évről évre magas színvonalú tanári munkája mellett informatika tárgyból legjobb tanítványaival kimagasló versenyeredményeket ért el. Nagy Kálmán tanár úr munkásságáért ezúton mondunk köszönetet, és kívánjuk, hogy még hosszú ideig kamatoztassa pedagógusi kvalitásiait iskolánk javára.
Az ünnepségről további képek tekinthetők meg a honlap képgalériájában.

Kapcsold ki!

Három település nevezett a "Kapcsold ki II.!" kampány zöld pólós versenyébe, legutoljára Tatabányán a Bárdos László Gimnázium diákjai és tanárai öltöztek zöldbe, összesen 352-en. Így ők alkották a legnagyobb zöld felületet a települések csatájában. Az Öltözz zöldbe akció lényege az volt, hogy egy adott településen egy időben minél többen vegyenek fel zöld pólót és alkossanak minél nagyobb zöld területet ott, ahol abból kevés van.

A tatabányai diákok kitettek magukért, de a dicséret nem csupán őket, hanem az intézményben tanító pedagógusokat is megilleti, hiszen mint kiderült a környezettudatos nevelés nekik is köszönhető. A Bárdos László Gimnázium diákjai év közben is számos energiatakarékossági programban vesznek részt, legyen az verseny vagy közös akció. Gratulálunk nekik, vándorserlegüket június 24-én pénteken Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban zajló zárórendezvényen vehetik majd át, ahol kiállításra kerül zöld pólós fotójuk is.
Képek az eseményről.

TE SZEDD! ÖNKÉNETESEN A TISZTA MAGYARORSZÁGÉRT

(2011. MÁJUS 21.)

Tatabányán, a Népház melletti ligetben a Bárdos László Gimnázium következő tanulói és
tanárai vettek részt a rendezvényen:

TANULÓK:

Tóth Tímea (12. c)
Szlávik Dóra (12. c)
Mészáros Éva (10. a)
Bartos Róbert (10. d)
Farkas Tibor (10. d)
Megyesi Kata (10. a)
Hammer Flóra (12. c)
Kőműves Zsolt (9. d)
Magyarosi Tünde (12. c)
Milite Vanessza (9. d)
Tyukodi Dániel (9. d)
Mohácsi Dávid (12. c)
Schmidt Balázs (9. d)

TANÁROK:

Medve Andrásné Papp Valéria osztályfőnök (10. d)
Pleier Tamás igazgató
Önkéntes munkájukért ezúton mondunk köszönetet!

A legszebb diákünnep a Bárdosban

Április 30-án 11 órakor kezdődött a 2010/2011. tanév ballagása. Az ünnepségen a vendégek között volt Bereznai Csaba alpolgármester úr és Sándor János, iskolánk előző igazgatója is. Pleier Tamás igazgató úr a példamutató munkát végző diákokat jutalmazta, illetve az iskola számára nagy segítséget nyújtó szülőknek köszönte meg a támogatást.

A jutalmazott diákok:

A legeredményesebb tanuló: Miglász Dániel (12. a), az évfolyam tanulója: Gulyás Viktor Norbert (13. c), az évfolyam sportolója: Terdik Tamara (12. d). Kiemelkedő versenyeredményeiért jutalmat kapott Molnár Anett (12. a) és Bártfai Csilla (12. d). Kitűnő tanulmányi eredményéért vehetett át jutalmat Ronyecz Judit és Bencsik Eszter a 12. b osztályból, jeles tanulmányi eredményéért Kató Zoltán (12. a), Fazekas Gabriella, Hoffmann Kamilla és Hummel Kristóf (12. b), Csikós Vivien, Magyar Márk (13. c) és Kapás Lili (12. d).

Kiemelkedő iskolai szintű közösségi munkájáért kapott jutalmat Altmann Vivien, Bányai Cseperke (12. a), Hajas Csaba (13. c) és Barabás Júlia (12. b). Az évfolyam közös sikere, hogy tanulói angol, német és spanyol nyelvekből összesen 49 közép- és 2 felső fokú nyelvvizsgával rendelkeznek.
Az iskolát több éven keresztül támogató szülők közül köszönet illeti Maksai Ágnest, Magyari Pétert (12. a), Fodorné Schwáb Évát, Gyarmathy Ildikót, Horváthné Schandl Erikát, Barabás Pétert, Lisztes Csabát (12. b), Vargáné Szakál Anikót, Balázs Évát (13. c), illetve Korán Imrét, Korinek Gergelyt, Szabó Imrénét (12. d).
Az ünnepségről további képek tekinthetők meg a honlap képgalériájában.
Szöveg és fotó: Nagy Tamás

Kiváló hangulat a XI. Diákbiológus és -környezetvédő Napokon

Április 15-én és 16-án megtartottuk a XI. Diákbiológus és -környezetvédő Napok nagyszerű rendezvénysorozatát. A korábbi évek hagyományai alapján idén is számtalan gazdag program színesítette a Kárpát-medence számos pontjáról érkező tanulók versenyét és a rendezvény elismertségét növelő tudósok, szakemberek előadásait. A tanulói fjúság mellett sok szülő, a program iránt érdeklődő külső kíváncsiskodó és a helyi média képviselői látogatták meg a rendezvényt.


Dr. Domján László előadása
Az elme gyógyító ereje


Dr. Zacher Gábor előadása
A méreggel ölő állatok csodálatos világa

A XI. Diákbiológus és -környezetvédő Napok eredményei

:

Az I. (környezetvédelmi) szekcióban elért eredmények: első helyezést ért el Czinke László a sárospataki Református Kollégium és Gimnáziumból, felkészítő tanára Halász László. Második helyezést ért el Éliás Máté a tatai Eötvös József Gimnáziumból, felkészítő tanára: Jankyné Jurecska Mária. Harmadik helyezést ért el Narancsik Milán a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakközépiskolából, felkészítő tanára: Nyerkyné Alabert Zsuzsanna. A zsűri négyféle különdíjat adományozott: a Bárdos László Gimnázium különdíját kapta Bazsó Viktória a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumból, felkészítő tanára: Nyéki Attila; a zsűri különdíját kapta Kovács Judit az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumból, felkészítő tanára: Lampert Zoltán. A zsűri előadói különdíját kapta Kardos Dorottya a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumból, felkészítő tanára: Kiss Ildikó. A zsűri külön jutalmazta a legfiatalabb versenyzőket, a díjat Rövid Gergő és Gyűrű Patrik nyerte a sárvári Tinódi-gimnáziumból, felkészítő tanáruk: Vígh Viktor.
A II. (biológiai) szekcióban elért eredmények: első helyezést ért el Molnár Evelyn és Dobai Anna a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumból, felkészítő tanáruk: Kelemen Éva. Második helyezést ért el Hoschek Nóra (13. c), harmadik helyezést Varga Balázs (12. a) a Bárdosból, felkészítő tanáruk: Dr. Sopowné Balogh Elvira. A város legeredményesebbje díjat nyert Jankács Annamária (11. b) és Wiszt Attila (11. a), felkészítő tanáruk: Medve Andrásné Papp Valéria és Dr. Sopowné Balogh Elvira. A zsűri különdíját kapta Papp Tibor a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumból, felkészítő tanára: Tölgyesné Kovács Katalin. A zsűri előadói különdíját kapta Török Ferenc a budapesti Balassi Bálint Gimnáziumból, felkészítő tanára: Molnár Ágnes.
Még egyszer gratulálunk a versenyzőknek és köszönetet mondunk pedagógusaiknak.
Viszontlátásra a Bárdosban!



Bemutatóórák a Bárdosban

Két bemutatóóra zajlott 2011. március 22-én, kedden iskolánkban a TÁMOP-3.3.208/2-2008-0042 esélyegyenlőségi program keretében.

Körtvélyfáy Attila tanár úr a 10. d fizikaóráján, Dobrova Zita tanárnő a 9. b magyar nyelv és irodalom tanóráján a kompetencialapú oktatásnak megfelelő módszerekkel dolgozott.

Mindkét rendezvényt tantestületünk tagjai és érdeklődő külső szakemberek látogatták.

Magyarország és az Európai Unió

Iskolai vetélkedő a Bárdos-gimnáziumban

2011 márciusában a Bárdos László Gimnáziumban a TÁMOP 3.1.4 pályázat fenntartási időszakában vetélkedőt rendeztünk „Magyarország és az Európai Unió” címmel.

A vetélkedőt háromfős csapatok számára hirdettük meg a 7–13. évfolyamon. Az első fordulóban egy feladatsort kellett a pályázóknak kitölteni. A feladatok az Unió földrajzára, történetére, a 2010-es EU-évre, a magyarországi világörökségre vonatkoztak. 15 csapat adta le a pályázatát a megadott határidőre, érdekes módon főleg 7–8. osztályosok. A második fordulóra, amely egyben a döntőt is jelentette, hat csapatot hívtunk meg. A feladatok között volt totó, zenefelismerés, topográfia, városfelismerés és idegen nyelvű feladat is. A döntő lebonyolításához laptopot és projektort is igénybe vettünk. A verseny kellemes, oldott légkörben zajlott. A diákok a feladatok megoldásával alapos felkészültségükről tettek tanúbizonyságot.

A vetélkedőt végül a 9. a-sok csapata nyerte meg. Említésre méltó, hogy az első forduló legkiemelkedőbb teljesítményét is ez a csapat nyújtotta. A csapat tagjai: Sánta Bence, Valics Márk, Vankó Bence.

A program szervezője: Seffer Tímea történelem szakos tanár

Liszt Ferenc és kora

A témahét megrendezését a zeneszerző születésének kétszázadik. évfordulója miatt tartottuk aktuálisnak, a Liszt-életműhöz kapcsolható egyéb tartalmak (irodalmi, képzőművészeti, történelmi, földrajzi vonatkozások) miatt pedig hasznosnak, az egész iskola közösségét megmozgató lehetőségnek tűnt a téma körbejárása.
A témahetet egy hét felkészülési idő előzte meg, így a gyerekek jobban el tudtak egy-egy résztémában mélyedni, mintha csak a tanítási hét állt volna a rendelkezésükre. Az előkészületek két projektegységet érintettek: a kiállítás anyagát készítették el az osztályok, illetve a városi vetélkedőre készült az iskola csapata.
A témahét Liszt Ferenc életútját bemutató kiállítás elkészítésével kezdődött. Az iskola nagygimnazistái az életút legfontosabb helyszíneit sorsolással megkapták kutatandó területnek, és tablókon foglalták össze azt, hogy egy-egy város hogyan kapcsolódott a zeneszerző pályájához. A különböző helyszínek egy „összefoglaló” térképen is megjelentek, ahol Európa különböző pontjaihoz rendeltek a gyerekek Liszttel kapcsolatos eseményeket.

A kiállítás szolgált díszletül ahhoz a megemlékezéshez, amelyet február 23-án tartottunk. Ezen iskolánk igazgatója hivatalosan is „megnyitotta” a kiállítást, az énekkar kórusművel, illetve egy volt tanítványunk zongorajátékkal idézte meg a zeneszerzőt, közben pedig rövid életrajzot is ismertettünk az iskola teljes közösségével.

A történelem, földrajz, kultúrtörténet és zene így egy projektegységen belül kapcsolódni tudott. Ezt egészítették még ki a hét folyamán megtartott ének-, rajz-, és művészettörténet-órák, melyeken a szaktanárok Liszt Ferencről, illetve a romantika koráról és művészetéről beszéltek.

A témahét utolsó eseménye egy kirándulás volt Budapestre. Az iskola operarajongó közössége a soros Operaház-látogatást kötötte össze egy sétával, melynek során felkerestek néhány olyan helyet, épületet, szobrot, mely a zeneszerző életéhez köthető vagy emlékét őrzi. Liszt Ferenc pályája így helytörténeti-kultúrtörténeti fókuszból is vizsgálható volt.
A témahét időkeretén kívül esett, de hozzá kapcsolódott még két további program is: csapatunk részt vett a városi Liszt-vetélkedőn, az iskola tanulói megnézték a zeneszerző életéről szóló Szerelmi álmok című filmet, illetve a Mindentudás egyeteme című sorozatban a Vásáry Tamás által tartott Liszt Ferenccel kapcsolatos előadást is megtekintettük.

A program szervezője: Vécseyné Kiss Ibolya szaktanár

Helytörténeti előadások a Bárdosban

Február 28-án helytörténeti konferenciát szervezett a Bárdos László Gimnázium és a Trefort Ágoston tudományos diákkör. Tanárok, diákok és volt tanítványok egyaránt szerepeltek az előadók között.

A Bárdos László Gimnázium a „Boldog gyermekkor, vidám tanulás, biztos munka elér(het)ésének segítése Tatabánya közoktatási intézményeiben” című TÁMOP pályázat egyik innovációjaként hely-, iskola- és névadó-történeti programot valósított meg a 2009–2010. tanévben. Ennek folytatásaként az idei tanévben az iskola a Trefort Ágoston tudományos diákkörével együttműködve helytörténeti témakörben szervezett konferenciát, Századforduló Budapesten címmel. Az előadók a millenniumi időszak utáni Budapest művészeti, kulturális, gazdasági fénykorával foglalkoztak.

Az önképzőkör hagyományainak megfelelően a tanulók korreferátumait diplomás volt tanítványok és tanárok előadásai színesítették.
Szó esett – többek között – a historizmus művészetelméletéről, arról, hogy miért nincsen Északi pályaudvar Budapesten, a kötöttpályás közlekedés történetéről, a budapesti mozik történetéről, Klösz György fényképészről, továbbá a budapesti temetők művészetéről és a XIX–XX. század fordulóján megjelenő női lapokról is.

További fotók

Kutató diákok regionális konferenciája

A Bárdos kutató diákjai

A Tudományos Diákkörök Konferenciájának regionális versenyét rendezték meg november 19–20-án rendezték meg a balatonalmádi Magyar–Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium épületében. Megyeszékhelyünk iskolái közül csak a Bárdos László Gimnázium delegált diákokat, míg a megyéből az Eötvös- és a Dobó-gimnázium vett részt a rangos megmérettetésen. Hosszas hónapok vagy akár évek felkészülése, kutatása tette lehetővé, hogy a közép-dunántúli régió középiskolás tanulói színvonalas prezentációkkal színesített tízperces előadásokkal lepték meg az egyetemi professzorokból és szaktanárokból álló zsűrit, hol több, hol kevesebb sikerrel.


A bárdosos Varga Balázs előadása a levelibékákról a biológiai szekcióban

A Bárdost heten képviseltük. Négyen a végzős évfolyamból, ketten a negyedik éves nyelvi előkészítő osztályból és egy nyáron érettségizett tanuló a versenykiírás alapján még a középiskoláját – és nem a felsőoktatási intézményt – képviselve vehetett részt a versenyen. A három fiú (Blaschek Bence, Hajas Csaba és Varga Balázs) és a négy leány (Kövér Veronika, Madarász Anna, Skrinyár Alexandra és jómagam) egymásért is szorítottak a különböző szekciókban. Az iskolák közül a Bárdos vett részt a legszélesebb körben a versenyen. Két-két tanuló indult az irodalmi és a történelem szekciókban, kettő a társadalomtudományi szekcióban és egy a biológia–környezetvédelem szekcióban. Az előadásokat és az azt követő kérdéseket vagy olykor vitát a kísérő-, illetve felkészítő tanárainkkal izgultuk végig.
A kétnapos konferenciának az eredménye, illetve a diákok felkészülésének gyümölcse Madarász Anna (témája: Már nem félünk a sötétben – esélyegyenlőségi program a vakokkal szembeni előítéletek leküzdésére, felkészítő tanár: Varga Istvánné) első helye a társadalomtudományi szekcióban, és Skrinyár Alexandra (témája: Nap, hold, csillagok Jankovics Marcell János vitéz című rajzfilmjében, felkészítő tanár: Dobrova Zita) külön díja lett az irodalom szekcióban. A TUDOK konferenciáról mindannyian elismeréssel tértünk haza, hiszen a kutatásainkat, ha mással nem, de szakértőktől kapott tanácsokkal, dicséretekkel és jó kívánságokkal lettünk gazdagabbak.

Bányai Cseperke (12. a osztály)

Madarász Anna a regionális versenyről továbbjutott, és részt vett március 25–26-án Békéscsabán az országos konferenicán.

Tartalom átvétel


by Dr. Radut