Skip to Content

Magyarország és az Európai Unió

Iskolai vetélkedő a Bárdos-gimnáziumban

2011 márciusában a Bárdos László Gimnáziumban a TÁMOP 3.1.4 pályázat fenntartási időszakában vetélkedőt rendeztünk „Magyarország és az Európai Unió” címmel.

A vetélkedőt háromfős csapatok számára hirdettük meg a 7–13. évfolyamon. Az első fordulóban egy feladatsort kellett a pályázóknak kitölteni. A feladatok az Unió földrajzára, történetére, a 2010-es EU-évre, a magyarországi világörökségre vonatkoztak. 15 csapat adta le a pályázatát a megadott határidőre, érdekes módon főleg 7–8. osztályosok. A második fordulóra, amely egyben a döntőt is jelentette, hat csapatot hívtunk meg. A feladatok között volt totó, zenefelismerés, topográfia, városfelismerés és idegen nyelvű feladat is. A döntő lebonyolításához laptopot és projektort is igénybe vettünk. A verseny kellemes, oldott légkörben zajlott. A diákok a feladatok megoldásával alapos felkészültségükről tettek tanúbizonyságot.

A vetélkedőt végül a 9. a-sok csapata nyerte meg. Említésre méltó, hogy az első forduló legkiemelkedőbb teljesítményét is ez a csapat nyújtotta. A csapat tagjai: Sánta Bence, Valics Márk, Vankó Bence.

A program szervezője: Seffer Tímea történelem szakos tanár



page | by Dr. Radut